#41 Könyvkritika: Guus Kuijer - Mindörökké együtt

Nem igazán találom a szavakat ahhoz, hogy hozzákezdjek ehhez a bejegyzéshez. Ez a könyv olyan szintén letaglózott, hogy konkrétan nem tudok mit mondani.

Van az úgy, hogy az ember lánya felkap egy könyvet a könyvtárban, mert borzasztó szép a külseje. Aztán meglátja, hogy az ajánlás 12 éves gyerekekhez szól, és úgy van vele, hogy a sok ijesztő fantasy után miért ne olvashatna valami könnyed gyerekmesét. Kikölcsönzi, hazaviszi, beül a kis fotelébe egy bögre kávéval és nekiáll olvasni. Aztán valahol a 10. oldal környékén felnéz, hogy ez se nem könnyed gyerekmese, se nem 12 éveseknek való.


A történetről:

A tizenkét éves Polli szülei évekkel ezelőtt elváltak, így a költőnek készülő kislány kettesben él anyukájával. De a költők élete nem egyszerű: apa, aki szintén költő és Polli példaképe, egy verset sem írt még életében, Mimún, a lány szerelme szerint a lányoknak nem lenne szabad költőknek lenniük és a hab a tortán, hogy anya pedig összejön Polli osztályfőnökével. 
Szerencsére azonban, ha az ifjú költőnek elege lesz a városból és az ottani emberekből, bármikor leutazhat nagymamához és nagypapához, ahol mindig csend és béke  honol. Ráadásul még saját bocija is van ott. Mekkora királyság már!
Azonban Polli élete közel sem egyszerű, békés és csendes. A tizenkét éves költő sok mindenen kell átmenjen, és még több mindennel megbírkózzon, ha egyszer valamikor célba akar érni az életben.

#8 Mi van velem?: Simon Márton közönségtalálkozó

Már a legelején szeretném leszögezni, hogy ha egy interjú reményében vagy itt, akkor távozhatsz, ha szeretnél, mert ez nem az lesz. Egyszerűen csak szeretnék beszámolni egy, számomra nagy élményről, ami még a blogom témájához is kapcsolódik.

A kép az Élő Várad Mozgalom facebook oldaláról van

Pénteken részt vettem a Nagyváradon szervezett Simon Márton író-olvasó találkozón, amitől személy szerint még mindig teljesen oda és vissza vagyok. Ha az emlékeim nem csalnak, ez volt az első olyan közönségtalálkozón való megjelenésem, amire nem csak azért mentem el, hogy ne üljek itthon.

Vers a Dalok a magasföldszintről kötetből

Simon Márton, ha valaki nem tudná esetleg, magyar kortárs költő, slammer, műfordító. Jelenleg kettő verses kötete van, az első a Dalok a magasföldszintről, a második pedig a rettentően sikeres Polaroidok. Meg kell hogy mondjam, én nem olvasok túlzottan sok verset, sőt, de ha kedvenc költőt kéne válasszak, az egyértelműen Simon Márton lenne. Az ő szabad, szókimondó stílusa borzasztóan közel áll hozzám, legyen szó akár versről, akár slamről. Az én rajongásom is, mint szerintem még sokaké, a Polaroidokhoz vezethető vissza, amit tudoooooom, tudom, hogy sokan nem tudnak hova tenni, és sokan nem értik az egészet, de szerintem eszméletlen jó szövegek vannak benne.



Visszatérve a közönségtalálkozóra, ha már az inspirálta az egész bejegyzést.
Így átgondolva, nem tudom pontosan, hogy milyenre számítottam a költővel kapcsolatban, viszont engem kilóra megvett. Valamiért bekeveredtem a nézők közé az első sor közepére, így végig szembe ültem vele, és konkrétan ittam minden szavát. Jópofa, humoros, nyílt, közvetlen embernek tűnt, aki még tehetséges is abban amit csinál, és nem a semmiért ismerik annyian a nevét.

Részlet a Polaroidokból

A beszélgetés alatt, ami körülbelül másfél óra volt, szó volt a költői pályafutása előtti időkről, a sok nehézségről és mondhatni küzdelemről, amit azért vívott meg, hogy ott tartson ma, ahol. Aztán, amolyan feszültségoldásként nem mintha feszült lett volna a helyzet, mert ahhoz túl humoros volt  a csávó felolvasta nekünk két versét az eddig megjelentekből. Ezután szó volt arról, hogy mostanság milyen az élete, merre járt, miket csinált, továbbá megtudtuk, hogy idén, valószínűleg szeptemberben megjelenik a harmadik verseskötete, amiből szintén felolvasott nekünk két költeményt. Végül, de nem utolsó sorban szóba került a slammer pályája is, többek között ez is hozta nála a nagy áttörést költői pályája során. Zárásként kaptunk még két slammet is, amikből, ha emlékeim nem csalnak, az egyik nagyon új volt, a második pedig egy régebbi.

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire jól szórakozhatok egy versfelolvasós-beszélgetős esten. Rengeteget nevettem az alatt a másfél óra alatt, abszolút megérte "rááldoznom" a péntek estémet.

Az egyetlen dolog, amit nagyon-nagyon sajnálok, az az, hogy mivel nem volt nálam dedikáltatható kötete, ezért viszonylag hamar eljöttem a beszélgetés befejeződte után, így sajnos nincs közös képem a költővel. *egy perc néma csendet értem*

Hopp egy lesifotó, ahogy próbálom nem lejáratni magam

Csak, hogy én is oldjam itt a végén a feszültséget, szeretnék megosztani egy jótanácsot, úgy igazándiból mindenkinek. Gyerekek, bárhova is mentek, bármilyen rövid esemény is legyen, mindig úgy menjetek el, hogy ha tükörbe néztek, azt mondhassátok "Ez igen, ezzel az se baj, ha bekerülök a tv-be!". Ehhez az a magyaráztom, hogy én bizony nem e szerint a tanács szerint mentem el erre a találkozóra pénteken, és jó borzosan, félig szétesett fonattal leszek benne a tv-be. Ugyanis ezen az eseményen kinn volt egy nőci és egy úriember is valamelyik csatornától, hogy felvételeket és rövid interjút készítsenek az est házigazdájával és meghívott vendégével. Illetve, mivel sok fiatal is volt a közönség soraiban, ezért úgy gondolták, hogy minket is képviselhetne valaki. Így esett meg az, hogy mikor épp nyugodtan ültem és beszélgettem kezdés előtt a barátaimmal, egyszercsak odajött hozzám a tv-s nő, hogy azt mondták neki, hogy hozzám jöjjön interjúért, mert én tudok értelmesen beszélni kamera előtt, és, hogy akkor vállalom-e, hogy válaszolok néhány kérdésre. Én nem nevezném magam szégyenlősnek, de azért ez így eléggé meglepett, és konkrétan a barátaim kezdtek el lökdösni, hogy "Brigi, menjél már!". Így aztán mentem, és próbáltam leplezni, hogy mennyire nagyon izgulok attól, hogy beállítottak engem a kamera elé beszélni szép, hosszú és lehetőleg értelmes mondatokban. De végeredményben összeszedtem valamennyire magam és csupa szépet és jót és persze igazat mondtam mind úgy általánosságban a költészetről, mind Simon Márton munkásságáról.


Szerintem én itt le is zárnám ezt a kis élménybeszámolómat, nagy ölelés neked ha végigolvastál, és ha esetleg tetszett is, szívesen várlak vissza legközelebb is.
Majd még jelentkezem.
Addig is, sziiasztok! 💓

#40 Könyvkritika: Monika Feth - Az eperszedő

A thrillerrel én úgy vagyok, hogy az vagy borzasztó jó, vagy förtelmes. Ebbe a témába nálam nem létezik köztes állapot. Ezért is, szokásomhoz híven, szkeptikusan álltam hozzá ehhez az egész könyvhöz, mondván: "Győzz meg, ha tudsz!". Nos, bármennyi hibája is van ennek a regénynek mert oooo van neki elég, szerintem kellemes olvasmány volt.

A történetről:

Három fiatal lány, Jette, Caro és Merle, családjuktól menekülve együtt élnek édes hármasban egy albérletben a belvárosba. Életük meglehetősen nyugodt, ameddig Caro életében fel nem tűnik egy rejtélyes férfi, aki teljesen elcsavarja a lány fejét. Ettől kezdődően Caro folyamatosan titkolózik barátnői előtt, azonban egyszer szörnyű dolog történik: Jette és Merle azt a hírt kapják, hogy barátnőjüket feltehetőleg egy sorozatgyilkos megölte.
A lányok teljesen összeomlanak és Jette, Caro temetésén, meggondolatlan dolgot tesz: nyilvánosan esküszik bosszút a gyilkos ellen, ezzel felhívva magára annak figyelmét. A férfi úgy gondolja, hogy szórakoztató lenne belemenni a lány játékába, ezért udvarolni kezd neki, és Jette úgy bolondul bele teljesen, hogy fogalma sincs, ki is szerelme igazándiból.

#39 Könyvkritika: Matthew Quick - Boy21

Talán velem van a baj, és én vagyok túl érzéketlen ehhez a könyvhöz, de elég nagy nehézséget jelentett elolvasni ezt a csekély 253 oldalt. Na de kezdjem az elejétől.

A napokban befejeztem a Napos oldal írójának nem mintha olvastam volna a Napos oldalt, ezt csak a borítóról puskáztam másik regényét, a Boy21-et, ami, hogy is fogalmazzak, kicsit sem lett a kedvenceim egyike. Én nem mondom konkrétan, hogy rossz volt és időpazarlásnak éreztem, viszont annyira jó se. Mikor úgy a könyv felénél jártam, kíváncsiságból felnéztem molyra, hogy ott mennyire van értékelve és körülbelül milyen véleménnyel vannak róla. Esküszöm ledöbbentem, mikor egyik istenítő hozzászólást olvastam a másik után. Nem mintha hagynék félbe könyvet, de már csak ezek miatt is végigolvastam, mondván, hátha a végére megváltozik gyökerestől a véleményem. Azt nem mondhatom, hogy teljes mértékben megváltotta a vége a világomat, de talán mintha javított volna valamit a helyzeten.


A történetről:

A történet középpontjában egy csonka, szegényes családból származó Finley áll, akinek a kosárlabda és barátnője, a szintén kosarazó Erin jelenti a világot.
Végzős évüket úgy tervezik, hogy mind a ketten mindent beleadnak a kosarazásba, hogy majd felvegyék őket valamelyik kosaras egyetemre, így el tudjanak menekülni abból a koszfészekből, ahol élnek. Azonban minden megváltozik, mikor Finley edzője megkéri a fiút, hogy barátkozzon a sulijuk új diákjával, Russ-al, aki most költözött a városba a nagyszüleihez, miután szülei brutális gyilkosság áldozatai lettek. Emiatt aztán Russ kicsit sem mondható normálisnak: traumái miatt azt hiszi, hogy az űrből érkezett a Földre, és hogy a szülei el fognak érte jönni, mikor befejezte a küldetését a bolygon.
Azonban ahogy telik-múlik az idő, a kosárlabdázás mind a kettőjük életét megváltoztatja. Amint Russ egyre jobban lesz, úgy Finley egyre rosszabbul. Mindezek mellett mégis összebarátkoznak, de az idill nem tart sokáig, mint ahogy ez lenni szokott, természetesen történik valami ami felbolygatja Finley egész életet.

Szögezzük le még most, az elején. Nekem abszolút tetszik maga a történet. Nem is tudom, szerintem inkább a kivitelezéssel van bajom. Kövezzetek meg, de összecsapottnak érzem. Talán a terjedelem miatt.
Az első fele számomra eszméletlen vontatott volt, körülbelül semmi nem történt azon felül, hogy Finley edz, Finley nem érti miért pont őt választotta az edző Boy21 pesztrálására, Finley megint edz, Finley Boy21-el lóg, majd, a változatosság kedvéért edz. Nem tudom megérteni mégis milyen mély és szívszorító dolgot kéne ezekbe belelássak.
A második fele már végre valamivel izgalmasabb volt, végre történt is valami benne azon felül, hogy Finley edz. Viszont egy hatalmas bajom végig megmaradt: túl sok volt az elvarratlan szál. Spoiler: miért pont Finleyt választotta ki az edző Russ mellé? Mert az övé volt a 21es mez? Ki és végülis miért gázolta el Erint? Oké, maffia, de pontosan mi történt abba az időszakban Erinnel? Miért tudunk csak olyan keveset Finley családi hátteréről? A nagyapa valamit tett-vett a maffiánál, aztán lopott, majd bosszú, és a tata lábatlan, az anya halott. De pontosan miért volt a tata maffiózó? ésatöbbi. Spoiler vége. Csomó érdekes szál lett volna ebbe a könyvben, amiket szépen ki is lehetett volna fejteni, ha az írónak nem az utolsó 10 percben jut eszébe, hogy válaszokat is kéne adni. Biztos csak én kötök bele ilyenekbe, de nekem akkor is hiányoztak a részletek a háttérsztorit illetően, nem volt elég ez az utalgatásos-információ csepegtetős megoldás. Nem azért veszek meg egy könyvet, hogy a felét a sorok közül kéne kiolvassam. Én a leírt sorokat akarom elolvasni!


A szereplőkről:

Bennük még láttam a potenciált, de valahogy egyiküknek se volt ideje egy szépen végigvezetett jellemfejlődésre. Pedig alapjáraton különlegesek voltak...

Finley: ennyire semmilyen főszereplővel rég volt dolgom. Kosarazgatott, elvolt Erinnel, de érte sem rajongott úgy nyálasan soha, akkor ápolta a nagyapját, mindig megállapította, hogy Russ bolond, és valahogy sose értett semmit. Nem volt humora, meg úgy egyáltalán, semmi különleges ismertetőjegye. Őszintén szólva, szerintem miatta volt unalmas az egész. A főszereplőnek az lenne a dolga, hogy előrelendítse a történetet. Ő meg... inkább még visszahúzta.

Russ/ Boy21: ő édes volt. A maga furcsa módján, de édes volt. Személy szerint engem sokkal jobban érdekelt volna az a folyamat, hogy hogyan gyógyul meg/ ki abból a traumából, amit a szülei halála okozott neki, mint Finley szerencsétlenkedései. Sajnos ez elmaradt, és egy éles váltással Russ egyszercsak már újra önmaga volt, vége volt mindenféle űrös téveszméjének, és még ez is háttérbe szorult Finley nagy traumája miatt. Sokat dobott volna a könyvön, ha felváltva lett volna Russ és Finley szemszöge, mert szívesen megnéztem volna Boy21 felfogásában is a történteket.

Erin: talán rá tudnám egyedül azt mondani, hogy normális volt. Ő előtte is nagy sport karrier volt, mégis képes volt normálisabb életet élni, mint a pasija, aki ezzel szembe olyan volt, mint akit beskatulyáztak és nem képes és nem is akar kitörni onnan. Erin volt az egyetlen, akit kicsit is meg tudtam érteni. Aztán meg nagyon sajnálni... Egy szó, mint száz, nekem ő volt a kedvencem mindenki közül.

Mint már feljebb említettem, szerintem ennek a könyvnek szüksége lett volna még úgy 100 oldalra, hogy azt mondhassam rá, hogy jó volt. És nem a kurta-furcsa véggel volt a bajom. Hanem ezzel a tessék-lássék felépítéssel. Nem tudom, ennek az írónak minden könyve ilyen, vagy csak ez sikerült ilyen furcsán... írjátok meg, mert esküszöm nagyon érdekel.



Összegzés:


Mindent összevetve, ha pontoznom kéne, akkor 10-ből 4,5-öt adnék rá. Nem lesz egy maradandó emlék, se pozitív se negatív értelembe, nem lesz egy évekkel később újraolvasós "Hátha majd most...". Ez egyszerűen felkerül a polcra, és többet nem lesz levéve onnan. Úgyis olyan pozitív ez a blog, épp itt volt az ideje már egy kis csalódásnak. 

Nektek mi volt a véleményetek a könyvről? Csak nekem nem tetszett? 😂 Írjátok meg nekem kommentbe.
Hamarosan újra jelentkezem. Addig is, sziiasztok!

#38 Könyvkritika: Sarah J. Maas - Üvegtrón

Jégből van a szíve. Acélból az akarata. A könyörtelen orgyilkos. - Ahhoz képest meglehetősen kamaszlányosan viselkedik... 

Már lassan egy hónapja is van annak, hogy befejeztem az Üvegtrónt, de csak most jutottam odáig, hogy írjak is róla. Valamiért elég szkeptikusan álltam kezdetben hozzá, nem hittem volna, hogy én is tagja leszek a fandomnak, aztán valahol a 3. fejezet táján mindenféle kétségem elszállt afelől, hogy pénzkidobás volt megvennem ezt az igencsak vastag regényt.

A történetről:

Celaena Sardothien egy gyönyörű kamaszlány, azonban élete kicsit sem hétköznapi: az emberek már csak a neve hallatától is megrettennek, ugyanis ő Erilea legtehetségesebb orgyilkosa. Az orgyilkosok királya, Arobynn Hamel képezte ki még kicsi korában, így Celaena büszke is volt a címére. Azonban valami balul sült el, Celaenat elkapták, Adarlan királya pedig elítélte őt, így Távolvégbe került, a bányákba, hogy ott majd a fagy, a munka, az ehínség végézzen vele. Azonban egy napon rámosolyog a szerencse: a jóképű Westfall kapitány Adarlan koronahercegével eljön erre a nyomorúságos helyre, és meglepő ajánlatot tesznek a lánynak. Celaena szabad lehet, megúszhatja azt, hogy a sóbányákba haljon meg, ha részt vesz Adarlan király halálos versenyén, mint a koronaherceg, Dorian bajnoka, illetve sikeresen meg is nyeri azt. Celaenanak úgy tűnik, hogy ennél egyszerűbb dolgot nem is kéne véghezvinnie a szabadsága eléréséért, mint az egyetlen dolgot, amihez tényleg ért: a gyilkolást. Azonban azzal még az éles eszű orgyilkos se számol, hogy az ellenfelein kívűl más dolgok is nehezíteni fogják a versenyt... 

#37 Könyvkritika: Jane Austen - Büszkeség és balítélet

Mostanság eléggé magába szippantott a sorozatok világa, és látástól vakulásig azokat néztem, így sem kedvem, sem időm nem volt arra, hogy olvassak és írjak is róla. Na de majd most! Most kéremszépen visszatérek hosszú hónapok után, mert egyszerűen meghalnék ha magamba folytanám mindazt, amit Jane Austen regénye kiváltott belőlem.

Kezdjük rögtön azzal, hogy mivel már kiestem a ritmusból, lassabban haladtam vele az átlagosnál, azzal együtt minden szavát imádtam. Igazi időtálló regény, 1813-ba íródott, és még így, 2017-be is izgalmas olvasmánynak bizonyult. Őszintén szólva, kellett idő nekem ahhoz, hogy belerázódjak a stílusába, és ha  kapkodva, vagy csak tessék-lássék módon olvastam egy részt, feleannyit értettem belőle. Persze ez lehet, csak az én balfaszságom volt, nem kell készpénznek venni. Mindenesetre, vicces volt látni, hogy a mi csodálatos női logikánk több mint 200 év után is ugyanolyan érthetetlen. 😃 Hát na, van ami tényleg sose változik.

INNENTŐL KEZDVE SPOILER-VESZÉLY ÁLL FENN!

A történetről:

Főhőseink a 18. század végi Angliában élnek. A jómódú Bennet házaspár öt, eladósorba lévő lányukkal él a vidéki birtokukon, és mindennapjaikat az akkori kor szerinti normákba tengetik: bálokba járnak, sétálgatnak, vásárolgatnak, egyszóval elvannak. Azonban minden a feje tetejére áll, amikor a környékre beköltözik a gazdag, fiatal, jóképű és ami a legfontosabb, nőtlen Mr. Bingley. Mrs. Bennet, mint ahogy a környéken élő megannyi édesanya, akinek eladósorba van a lánya, egyből kiszemeli a fiatalembert valamelyik lánya számára, így amilyen gyorsan csak tudja, elintézi, hogy családja megismerkedjen a férfival. A találkozót nyélbe is ütik, és Mrs. Bennnet boldog lehet: Mr. Bingley már első alkalommal figyelemreméltóan bánik a legidősebb Bennet leánnyal, Jane-nel, és meghívja az egész családot az általa rendezett bálra. A Bennet család női tagjai repesnek az örömtől, különösen édesanyjuk, aki lelki szemei előtt már látja Jane és Mr. Bingley frigyét. Az említett bálon majdnem minden tökéletes: Jane élvezi a házigazda kiemelkedő figyelmét, Kitty, Lydia és Mary élvezi az előkelő londoni társaságot, a mindig realista és éles nyelvű Elizabeth pedig megismerkedik Bingley kicsit sem kellemes jellemű barátjával, Mr. Darcy-val, akivel nem szimpatizálnak túlságosan. A bál után már mindenki biztos abban, hogy Jane elnyerte Bingley szívét, azonban hirtelen Bingley elutazik Londonba, ahova Mr. Darcy és Bingley nővérei is követik, megszakítva a kapcsolatot a vidéken élőkkel, ezzel hátrahagyva az összetört szívű Jane-t. Eliza biztos benne, hogy ennek az egész tragédiának az a kellemetlen Mr. Darcy  az  oka, és csak jobban utálja, mint addig bármikor. A Bennet család élete innentől kezdve nem tud már ugyanolyan lenni, a lányok élete pörög, a kérők jönnek-mennek az életükbe, a sors fintora pedig, hogy valamilyen módon Lizzy és Jane életében újra és újra felbukkan Bingley és Darcy, akikkel igencsak viharos a kapcsolatuk. A legnagyobb változást azonban a legkisebb lánnyal,  Lydiával kapcsolatos botrány hozza meg, amikoris Eliza rá kell jöjjön, hogy lehetséges, hogy rosszul ítélte meg a büszke Mr. Darcy-t, ezzel pedig Lizzy világa is a feje tetejére áll.

#13 Top 10-es lista: Egy licista könyvmoly nehézségei

Nem szeretnék magyarázkodni hosszú oldalakon keresztül, hogy miért tűntem el az éterből hónapokra mostanában, mert szerintem az nem illene hozzám, és amúgy is, unalmas és hervasztó lenne. Ezért inkább úgy gondoltam, hogy viccesebb formában közlöm le azt, ami sajnos hatalmas hatással volt blogocskám sorsára is.

A címből már sok minden kiderülhetett nektek, de aki esetleg nem lenne tisztában azzal, hogy mit is értek az alatt, hogy licista asszem más helyeken nem így hívják azt az időszakot amibe most én vagyok, de javítsatok ki ha tévedek, annak itt egy rövid bemutatás: liceumba járok ősz óta, ami annyit tesz, hogy már csak három és fél év választ  el az érettségitől. Magyarán kilencedikes vagyok.

Most, hogy túlvagyunk a formaságokon, mindenki ért mindent, lássuk is a listámat, mely az elmúlt időszakban fogalmazódott meg bennem.


10. Három esszé holnapra, román háziolvasmány hétfőre, és ötvenmilliárd dolgozat a héten és engem egy karnyújtásnyiról szuggerál az aktulis olvasmányom:

Hát igen... a könyveknek van egy olyan misztikus vonzerejük, hogy akkor hívnak  a legerősebben, amikor éppen ki se látszok a tankönyv és füzethalom mögül. Emiatt természetesen az alap rosszhangulatomat még ez is fokozza, szóval mondhatni még jobban utálom az iskolát, mint amúgy.

9. Mikor más, veled egykorú blogger vígan posztolgat, te meg már az időutazáson töpregsz:

Baromira irigy tudok lenni azokra a bloggerekre, akik hiába járnak ugyanabban a cipőben mint én, valahogy mégis jut időjük a blogjukra. HOGY CSINÁLJÁTOK? Nekem akkor se lenne, ha éppen 36 órából állna egy nap...

Ugyanitt, időgépet vagy időnyerőt vásárólnék, kerüljön bármennyibe. Ajánlatokat kommentben várom.

8. Alvás vagy blogolás, blogolás vagy alvás?

Khmmm, nincs mentségem, ilyenkor álltalában egy "Na majd a hétvégén/vakációban!" felkiáltással félretettem a laptopot, és belezuhantam az ágyba, és két másodperc múlva már az igazak álmát aludtam. Bár meg kell hagyni, álmaimba sokszor üldözött Voldemort. Lehet a tudatalattim így akart megbüntetni a lustaságom miatt. De persze lehet csak megártott a Harry Potter.

7. "Miről írhatnék? Egy román comentariu-ról?"

Sokszor megkaptam a kérdést, hogy "Na mi lett? Rég írtál a blogodra!". Ilyenkor:

1. próbáltam nem túlságosan magambaszállni
2. próbáltam nem forgatni a szemem
3. próbáltam visszanyelni a csípős megjegyzésemet, ami jobb ha nem lát napvilágot
4. próbáltam nem falhoz vágni az összes tancuccomat azzal, hogy "Kész, ennyi, befejeztem az iskolát. Leszek inkább rúdtáncos.".

Miután sikerült eléggé visszafognom magam, előálltam a lehető legnagyobb klisével, miszerint 'Nincs időm és alig olvastam valamit'. Nem értékelték általában, pedig sajnos tényleg igaz volt...

6. Orán olvasások egy kávé mellett:

Mindig mindenhol vannak azért olyan órák, amiken nincs nagy hajtás, amiket el lehet lébecolni hála istennek. Nálam ilyenkor volt az, hogy fogtam magam, hátradőltem, kitettem a padra az olcsó, semmilyen kávémat és felütöttem a könyvemet, azzal a szándékkal, hogy én márpedig azt fogom olvasni, mert értelmesebb, mint az órai anyag. Néha még mindig elgondolkozom, hogy a fenébe nem szólnak rám, hogy "Na de Brigitta, azért mégis csak órán vagy!", de a végén mindig arra jutok, hogy nem is akarom tudni miért nem teszik meg. Egyszerűen csak kiélvezem amíg tart ez az állapot.

5. Percy Jackson és az Olimposziak vagy Moromeții, ez itt a kérdés!

Az egyik kalandos, görög istenes fantasy a másik román érettségi anyag. Tipikus szituáció, amikor az egyik vállamon a kisördög, a másikon a kisangyal ül, és próbálnak meggyőzni a saját igazukról. Mindig olyan "nehéz" döntések elé állít az élet...

Jut eszembe, meg kéne írjam a Percy Jackson kritikát! :D

Tapsoljuk meg Brigit, már megint elsütött egy borzalmas viccet. Ha így folytatja elmehet stand-up comedy-snek. Azok a showk is csak annyira viccesek, mint Brigi bejegyzései (vagyis semennyire).

4. Mikor már csokival pótolod a könyvek hiányát:

Sose voltam valami édesszájú, de ebben a tanévben valahogy nagyon ráfüggtem az édességekre. Én állítom, hogy ez is egy tudatalatti üzenet, mely azt akarja bebizonyítani, hogy a felgyülemlett stresszt a sulitól muszáj a hízlaló boldogsághormont adó mennyei mannával helyettesítsem, tekintettel arra, hogy az agyam olyan mértékben fáradt, hogy a nem hízlalót már nem tudja beiktatni a napirendbe. Na hát ezt már megint nagyon megaszontam. Lépjünk tovább inkább.

3. A kávét intravénásan, a könyvadaptációkat meg nagy dózisban kérném, köszönöm.

Bármennyire is szeretek, néha én is elérkezem ahhoz a ponthoz, hogy egyszerűen nincs kedvem olvasni. Tudom, tudom, elmegyógyba velem. Ezért az utóbbi időben igencsak rákaptam aktuális olvasmányom különböző adaptációira, így történhetett, hogy 2 Sherlock Holmes filmet, és 4 évadnyi Sherlock-ot végeztem ki pár nap alatt néhany liter kávé mellett. Hozzá kell tenni, ennek nincs feltétlen jó hatása. Mostmár mindben egy megoldatlan bűnügyet látok, kombinálok és nyomozok.

2. "Hol van a könyvem?"

Ehhez van egy nagyon, számomra vicces sztorim.

Éppen a Sherlock Holmes Emlékiratait olvastam akkor, amikor az eset történt. A történet nagyvonalakban: Brigi pénteken olvasott az iskolában, és az egyik óra elején bevágta a könyvet a padjába, mert bejött a tanár. Aztán valahogy nem jutott többször eszébe a szegény novelláskötet, így aztán utolsó óra végén minden fontos cuccát a padról bevágta a táskájába, és már lódult is hazafele. Otthon nem nagyon volt ideje/kedve olvasgatni, így egész hétvégén fel sem merült benne a kérdés: "Hazahoztam én a padból a könyvet?". Vasárnap este aztán különös felfedezést tett: nincs a kötet sehol. A pár másodperces ijedség után aztán ráírt barátnőjére a következő üzenettel: "Hallod, eltűnt a Sherlock kötetem... most akkor... most akkor ki kéne nyomozzam, hogy hol van? XD".

A történt vége már csak annyi, hogy mindkettőnkből kitört a nevetés a kérdés és a helyzet iróniája miatt, majd aztán hétfőn természetesen rövid keresgélés után megtaláltam. Engem még mindig megmosolyogtat a dolog. :)

1. "KELLETT EZ NEKEM?! MIÉRT NEM ÁLLÍTOTT MEG VALAKI, MIELŐTT HÜLYESÉGET CSINÁLTAM???"

Kell ezen még valamit magyarázzak? Szerintem mindenki rájött, hogy én aztán imádom az iskolát. :D 

Nos babáim, asszem itt most zárom is a bejegyzésem. Lehet picit rendhagyóbb és szokatlanabb lett, mint amilyenek amúgy a listáim, de majd igyekszem visszarázódni a régi ütemtervbe. Addig is, tartsatok ki mellettem, én pedig megpróbálom ép elmével túlélni az iskolából hátramaradt kevesebb, mint 20 napot.

Ha tetszett amit itt összehablatyoltam, akkor nagyon boldog lennék, ha tudatnád velem is, nemsokára ismét jelentkezem.

Sziiasztok!

#36 Könyvkritika: Cassandra Clare - Pokoli szerkezetek trilógia

Nyitom egy bejegyzést egy tőlem "nagyon szokatlan" kirohanással: IMÁDTAM MINDEN BETŰJÉT! Remélem mindenki érzi a 'szokatlan' körül keringő iróniaszagot.

Meg kell hogy mondjam, naggggyon szkeptikusan álltam az egész trilógiához, mert mondom "Áh, 1800-as évek Londonja, hagyjuk már...", és megint csak magamat kell szidjam, mert booorzalmasan jó volt. Mire az utolsó kötet végére értem rá kellett döbbenjek, hogy tuti rossz generációban élek, és baromira élvezném azt az időszakot, amiben a történet játszódik.

A történetről:

EZ A RÉSZ OLYAN ERŐSEN SPOILERES, HOGY BELE LEHET FULLADNI A SPOILER-TENGERBE, SZÓVAL CSAK ÓVATOSAN!

Tessa Gray Londonba költözik az ott élő bátyjához, Nate-hez, miután nagynénje, egyetlen new yorki rokona meghal. Amikor partot ér hajója Londonban, találkozik Mrs. Black-el s Mrs. Dark-kal, akik elhitetik a lánnyal, hogy bátyja külde őket, hogy elvigyék Tessat hozzá. A lány mit sem sejtve ül be a Sötét Nővérek kocsijába, amit aztán nem győz megbánni: kiderül, hogy képes az alakváltásra, ami miatt egy bizonyos Magiszter nevű illető el akarja venni feleségül.

Azonban, mint Tessa kedvenc regényeiben, az utolsó pillanatban megjelenik az ő megmentője, a borzasztóan jóképű, de bunkó és mogorva Will Herondale, aki kiszabadítja a lányt a Nővérek otthonából, és elviszi magával az Intézetbe, az árnyvadászok menedékébe. Tessa belecsöppen az árnyvadászok veszélyes, bonyolult, félelmekkel és további természetfölötti lényekkel gazdag világába, ahol végig egy gondolat jár a fejébe: "Ha Herriet néni ezt látná, biztosan belehalna a sokkba!". Az új életének feldolgozásában azonban többen is segítségére vannak: Will, akihez első látásra vonzódott, aztán Jem, Will vértestvére, Charlotte és Henry, az intézet vezetői, az örökké hisztis Jessamine és a szomorú múlttal rendelkező szobalány, Sophie.

A new yorki hölgynek nevelkedett Tessa azon kapja magát, hogy Willel és Jemmel vesz rész különböző kalandokban, hogy választ találjanak egy csomó őt is érintő kérdésre: ki, vagy jobban mondva, mi ő? Ki a Magiszter? Mire kéne neki egy olyan törékeny lány, mint Tessa? Kiben bízhatnak meg mindenek felett, és ki az aki csak át akarja verni őket? A készületben lévő háborút képes lesz akárki is megállítani, vagy az árnyvadászoknak végképp befellegzett?

#35 Könyvkritika: Paula Hawkins - A lány a vonaton

Akik többször benéznek hozzám, azok tudhatják, hogy általában kamaszoknak szóló love storykat olvasok, most viszont úgy éreztem, kivételt kell tennem. A lány a vonatonról annyi, de annyi féle-fajta véleményt olvastam az elmúlt időszakban, hogy mostmár minimum a valahova tartozni akarásom miatt, de az egyik könyvesbolti túrámon beszereztem a regényt. A történettel annyira nem voltam képbe, mert szerencsére sose futottam spoilerbe, a filmet pedig nem mertem megnézni addig, amíg a könyvet nem olvastam, így aztán minden csavar meglepett engem.

A történetről:

Rachel, egy elvált alkoholista nő, akinek az élete romokban hever, és az egyetlen örömöt az életébe az a házaspár jelenti, akiket minden nap megfigyel a vonatból. Fogalma sincs róla, hogy kik ők, de különösebben nem is érdekli: az ő fejébe van egy nagyon szép kerek történet róluk, amivel ő teljesen ki van békülve. Minden tökéletes egész addig, amíg valami olyat nem lát a vonatból, amit nem kéne: Jess, igen, így nevezi az ismeretlen nőt, éppen enyeleg valakivel, aki nem a férje, Jason. Rachelnek a sorsát ez a pillanat határozza meg. Ha akkor nem nézett volna a házaspár lakhelye felé, talán sose keveredik bele az ügybe, aminek feltárásához határozottan színjózan tudatra van szüksége, talán sose kezdett volna semmit az életével, talán ugyanúgy romokba hagyta volna. De Rachel kinézett azon a vonatablakon, ránézett arra a házra, amely mellett régen ő is lakott, és látta azt, amitől az egész élete felfordult. Többé már nem maradhatott csak egy ingázó lány a vonaton. Már részese lett Jess és Jason életének.

#34 Könyvkritika: Cassandra Clare - Csontváros; avagy Jace elnyerte a szívem Daemontől?

A cím hűen tükrözi az érzelmeimet a Csontvárossal kapcsolatban. Én, mint a világ legnagyobb Daemon Black imádója, oda süllyedtem a Csontváros olvasása alatt, hogy "Úúúúristen, hogy volt lehetséges Daemonnél jobb könyves álompasit kitalálni??". Tisztelettel jelentem, Cassienek összejött. Óhohohóó, de még mennyire hogy összejött! Ez a regény számomra közel 500 oldal tömör-gyönyör volt.

Szerintetek is baromi szép, ugye? *-*

A történetről:


Clary Fray az anyja által megalkotott valóságban él. Átlagos iskolába jár, átlagos barátai vannak, átlagos az egész élete, egyedül az ereiben csordogáló vér nem mindennapi, és ő erről semmit sem tud, egész addig az estéig, amíg egy szórakozóhelyen a szeme láttára kínoz meg egy fiút néhány vele egykorú fiatal. De ezt persze rajta kívűl senki más nem látta, és miután legjobb barátja, Simon sem hisz neki, ő is abban a tudatba kezdi ringatni magát, hogy csak hallucináció volt az egész. Viszont, mikor az anyját elrabolják, és egy rejtélyes szörny az életére tör, rá kell jöjjön, hogy a borzasztóan szexi szőke srác az "álmából" mégis valódi, és nem is akármilyen. Ugyanis a fiú Árnyvadász, egy olyan természetfeletti erőkkel megáldott ember, aki démonokat öl. Ha Clary élete nem vett 360 fokos fordulatot eddig, akkor ezek után már mindenképp, mert a tudatlan 16 éves lány egyik percről a másikra egy rejtélyektől, gyilkosságoktól, varázslatoktól és szerelmektől kacifántos világban találja magát, ahol senki nem olyan, mint ahogy elsőre mutatta magát, és még a saját anyjáról is olyan dolgok derülnek ki, amiket, bár nem akar, mégis muszáj elhinnie.

#33 Könyvkritika: Jennifer Salvato Doktorski - Lángra lobbant nyár

* cirip, cirip*

Olyan régen blogoltam utoljára, hogy már szinte azt is elfelejtettem, hogy hogyan szoktam a bejegyzésekhez hozzákezdeni. Na de, azért megpróbálkozok a dologgal.

Tehát, Lángra lobbant nyár. Ismét egy olyan LOL-könyvről van szó, amelyiket eszméletlenül vártam, és mikor végre megkaptam az volt az első gondolatom, hogy "Nemár, ez ilyen rövid?". Hát igen, nem egy 500 oldalas regényről beszélünk, de őszintén meg kell, hogy mondjam, valahogy nem tudnám így utólag hosszabbnak elképzelni. De, akkor magyarázzak egy kicsit...


A történetről:

Mi is ronthatná el jobban Rosie nyarát, mint hogy az pasija megcsalja, és még ideiglenes távoltartási határozatot is kéret ellene? Az, hogy a lány szülei, annak érdekében, hogy lányuk ne csináljon még egy baromságot, elküldik őt kilenc napos kocsitúrára három kocka srác társaságában. Ugyanis, miután Rosie tudomást szerezett Joey hűtlenségéről, véletlenül felgyújtotta a fiú méregdrága autóját, ezzel kiérdemelve a "Hibbant Gyújtogatós Ex-csaj" státuszt.
Rosie nagyon nem akar elmenni legjobb barátjával, Matty-vel és annak két kocka haverjával a kirándulásra. Az egyetlen dolog amire vágyik, hogy rendbe hozza a dolgokat Joey-val és tovább élvezze a nyarat country-zene és olcsó motelszobák nélkül. De persze ez nem jön be neki, mivel a szülei nagyon is jó ötletnek tartják a "tanulmányi kirándulást" így a lány kénytelen lesz különböző múzeumokat és kiállitásokat végigjárnia a három pasival, akik közül az egyik nagyon szexi csomagolást kapott az élettől.
Lehetséges, hogy Rosie ismét lángra lobbant egy autót...?

#10 Book Tag: Rock & Metal songs Book Tag

Visszatéééértem! Helló - belló mindenkinek!

Nem is tudom hol kezdjem. Eltűntem. Tudom, és nem garantálom, hogy innentől megint hetente posztolok. De azért majd próbálkozom vele. De annyira sűrű nyaram van/ volt, hogy blogolni nem maradt energiám. Viszont most, mikor megláttam, hogy majdnem egy hónapja 0 életjel volt felőlem majdnem szívinfarktust kaptam, és elhatároztam, erőt veszek magamon, és nekiűlök ezt a bejegyzést megírni, mert már egy jóideje fúrja az oldalam. Értitek: tervek vannak, csak erő nincs megvalósítani. Fuck logic.

Térjünk is a lényegre. Mivel régen volt book tag, ezért úgy gondoltam, visszatérős bejegyzésnek pont jó lesz egy. Mikor megláttam Barbinál ezt a rockeres taget, rögtön tudtam, hogy nekem ezt muszáj megcsináljam. Barbi válaszai itt olvashatóak.

Lássunk is hozzá.

1. Black Veil Brides - Goodbye Agony: Egy könyv amit nehézkesen olvastál és örültél, hogy végre eljött a búcsúzkodás ideje.

Hmm, nem is tudom, hogy ne legyek sablonos, így most ide nem az "imádott" Taking Chancest, hanem Veronica Roth - Beavatott című regényét mondanám. Nem utáltam a könyvet, mert azért annyira nem volt rossz, de egyszerűen engem untatott, és mai napig nem értem, hogy mitől ilyen felkapott.

2. Rolling Stones - Satisfaction: Egy könyv, aminek egy szereplőjét se tudtad igazán megszeretni, bármennyire igyekeztél.

Elég nehéz, nem nagyon emlékszem olyan könyvre, ahol egy szereplőt se szerettem volna. Talán John Green - Papírvárosok regénye megfelel ide, mert ott úgy emlékszem, kimondottan egy karakterért se voltam elájulva. Javítsatok ki ha tévedek. Komolyan  nem emlékszem már.

3. Marilyn Manson - Tainted love: Egy könyves páros, akik többnyire csak kínlódtak a kapcsolatukban/ a kialakuló kapcsolatukban.

Egyértelműen Jenny Han - Nyár trilógiája illik ide. Amennyit Conrad és Belly traumázott a három kötet alatt... És valljuk be, azért javarészt Conrad volt a hibás.

4. Avenged Sevenfold - Nightmare: Egy regény, aminek főszereplőjének nehéz élete volt, azaz egy 'rémálom' volt az élete.

A Kody Keplinger - The DUFF - A pótkerék főhősnőjét bár sose kedveltem, azért azt be kell ismerjem, hogy elég szar élete volt az apja miatt. Szóval, én ezt a könyvet sorolnám ehhez a ponthoz.

5. Bon Jovi - Livin' on a prayer: Egy könyv, amit viszonylag hirtelen felindulásból vettél meg, komolyabb hezitálás nélkül.

Minden könyvvásárláskor elég sokat válogatok a könyvek között, így ide hazugság nélkül nem nagyon van mit soroljak. Maximum, hogy ne hagyjam üresen ezt a pontot, fogjuk rá, hogy talán Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknekjét vettem meg a "legkönnyebben". :D

6. Bullet For My Valentine - You want a battle?: Egy regény, ahol egy ideig elnyomtak egy szereplőt/ népet aki/ ami később megelégelte ezt a bánásmódot és kiállt magáért/ fellázadt.

Már megint egy nehéz pont. Ha tudom, hogy ennyi fejtörést okoz ez a tag bele se kezdek. Najó, de. Ehhez a ponthoz is Veronica Roth "fantasztikus" sorozatát írnám, de mivel feljebb már említettem a Beavatottat, ezért ide beteszem a jelenlegi olvasmányom, a Lázadót, gyengébbek kedvéért a Beavatott második részét. Nem szeretnék spoilerbe futni a sorozat kapcsán, így elégedjetek meg annyi magyarázattal, hogy szerintem azért illik ide, mert a kasztok, khmmm... furcsán viselkednek, khmmm...

7. Skillet - Better than drugs: Kedvenc könyved/ könyvsorozatod, amit a szó szoros értelmében imádsz és már fülig ér a szád, ha meglátod a címet vagy egy idézetet belőle.

Jöhet a sablon-dumám? Mindenki készen van? Mindenki ingatja már a fejét, hogy " Brigi, ne, ne, ne, nehogy kimondd, mert tudjuk, hogy ha kimondod, akkor annak katasztrofális vége lesz!" ?
Hát akkor jöjjön a leleplezés! *ördögi kacaj*
Az én legeslegeslegeslegkedvencebb könyvem eeeegyértelműen és megingathatatlanul JENNIFER L. ARMENTROUT - LUXEN SOROZATA!!!! Ne kérdezzétek miért írtam nagybetűkkel az egészet. Fogjuk arra, hogy elaludtam a Caps Lockon. Hogy én mennyire, de mennyire imádom annak a sorozatnak minden betűjét az hihetetlen. És igen, tudom, hogy az egész egy klisé, tudom, hogy Daemon Black nem létezik, tudom, hogy belőlem senki nem fog hibridet csinálni, tudom, hogy a szomszéd srác nem földönkívűli. De egyszerűen magáért a romantikus-fantasy kategóriáért már odavagyok, és ha még ezt az egészet megdoppingoljuk egy Daemon Blackel, akkor... Akkor hát ez lesz belőle. Már megint a fél bejegyzés a Luxenről szól. Komolyan szükségem lenne már valami elvonóra, vagy mit tudom én. "Anonim Daemon Fanatikusok", ide engem be kell fizetni, mert csúnya vége lesz a dolgoknak. :D Van egyáltalán olyan elvetemült hülye, aki ki akar gyógyúlni a Daemon lázból? Remélem nincs... Mindegy, haladjunk.

8. Guns 'N Roses - Don't cry: Egy könyvsorozat, amitől nehezen búcsúzkodtál, és sajnálod, hogy nincs több része.

Tekintettel arra, hogy a Luxen sorozatot már kilőttem, a Harry Pottert még ki se olvastam, a Bexi sorozat nincs is befejezve még, a Szent Johanna Gimiből rá kellett jönnöm, hogy elég volt az a 8 rész, így a szerencsés nyertes nem más, mint Kerstin Gier - Időtlen szerelem trilógiája. Őszíntén, meg kell, hogy mondjam, nem emlékszem már a Smaragdzöld végére, de azt tudom, hogy nagyon-nagyon szerettem Gwendolyn és Gideon időutazós kalandjait, így simán elolvasgatnék még pár részt belőlük. :)

Ennyi lett volna ez a bejegyzés, én személy szerint nagyon bírtam, főleg, hogy a felsorolt számokat hallgattam az írás közben, így szerintem tök hangulatos lett az egész. Ajánlom, hogy hallgassatok meg ti is belőlük párat, mert szerintem egytől-egyig baromi jó számok. *megszólalt a rocker*

Ha tetszett a bejegyzésem, akkor tudasd velem valamilyen formában, és várlak vissza legközelebb is!
Addig is sziiasztok! :)

U.i.: Ha olvasod ezt a bejegyzést Barbi, akkor remélem nem haragszol, hogy bármiféle "kihívás" nélkül töltöttem ki. Egyszerűen csak megtetszett nálad, és gondoltam én is megcsinálom. :D

#32 Könyvkritika: K. A. Tucker - Tíz apró lélegzet

" Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! "

Hosszú hónapokon át húztam-nyúztam ennek a könyvnek a kiolvasását, legfőképpen időhiány miatt. A napokban viszont sikerült vééégre valahára befejeznem, és még mindig sokk alatt vagyok. Ti tuti hülyének tartotok engem, de egyik kedvencem lett ez a regény, és igen, ezt kábé minden második könyvről elmondom. Viszont, úgy érzem, hogy ezt mostanság biztos nem olvasnám újra. Mindjárt meg is indoklom, hogy miért.

A történetről:

Kacey Cleary menekülni próbál. Körübelül mindenhonnan és mindenkitől. Négy évvel ezelőtt egy szörnyű autóbalesetben elvesztette a szüleit, legjobb barátnőjét, szerelmét és ő maga is súlyosan megsebesült. Akkor poszttraumatikusstressz-szindromát diagnosztizáltak nála, amiből négy év után sem tudott kigyógyulni segítség hiányában.
Mikor Miamiba szökik, egy új élet reményében, viszi magával kishúgát, Liviet is, az egyetlen embert, akit még képes szeretni. Azonban azzal nem számolt, hogy odaköltözése után szinte azonnal belefut jópár olyan emberbe, akik akarata ellenére is fontos részét fogják képezni az életének.

Trent Emerson minden nő álma: ragyogó kék szemek, izmos test, aranybarna haj, gödröcskék az arcán ha nevet. Ha ez nem lenne elég, pontosan a Kacey és húga lakásával szemben lakik. A lány eltökélten próbálja távol tartania magát Trenttől, de a vak is látja, hogy kezd széthullani a védőfala, amit a baleset óta maga köré húzott. Mindez méghozzá egy kékszemű rosszfiú miatt, akibe nap mint nap beleszalad a lakhelye miatt.
Mindketten sötét titkokat őriznek, amik ha egy nap a felszínre kerülnének abba lehet, hogy belepusztulnának.

#12 Top 10-es lista: Amit csak Potterhead-ek értenek

Többségünk gyerekkorának meghatározó része volt a világszinten híres varázslótanonc története, akinek sorsát 7 köteten keresztül követhetünk nyomon. Igen, ha ebből nem esett volna le valakinek, a Harry Potter sorozatról beszélek. Valamilyen szinten minden ember ismeri a sztorit, ki a filmekből, ki a videójátékokból, ki pedig a könyvekből. J. K. Rowling képes volt létrehozni valami annyira örök imádatot és hírességet viselő dolgot, ami vetekszik ama nagy nevekkel, mint az AC/DC vagy a Beatles. De ez nem Rowling istenítéséről fog szólni najó, részben de, nem is a sorozat más nagy nevekkel való hasonlítgatásáról, hanem arról, hogy miért is lehet ennyire imádni a Harry Pottert.

WARNING! A bejegyzés egy nagyon nagy fangirl keze alól kerül ki, úgyhogy nem garantálom, hogy a poszt mentes lesz bármilyen szintű fangörcstől. Megértését köszönöm!

#31 Könyvkritika: Marni Bates - Gyilkos a vonal végén

Mondjuk úgy, hogy nem álltam túl bizakodóan drága Marnink legújabb regényéhez. Úgy voltam vele, hogy az az életvidám lány, akivel találkoztam, nem fog tudni egy jó krimit írni, mert túlságosan jókedélyű és vicces ahhoz. A könyv kiolvasása után én szidtam magamat és a hülye előitéleteimet a legjobban. Marni már megint olyan regényt rittyentett össze, kicsit témájában és hangulatában eltérően az előzőekhez képest, hogy tűkön ülve várom a folytatást.

A történetről:

Emmy egy átlagos lány, átlagos élettel, átlagos barátokkal. Minden álma, hogy egyszer írónő lehessen, és összejöjjön a legjobb barátjával, Bennel. Azonban minden megváltozik azon a napon, amikor mit sem sejtve ül a Starbucksba és az egyik regényén dolgozik: odamegy hozzá egy vénember, aki ellopja a kávéját, mire a lány dühösen megpróbálja visszaszerezni az első látásra kattantnak tűnő bácsitól a italát, de az ahelyett, hogy visszaadná különös dolgokat mond neki, majd szó szerint meghal Emmyn. A lány nemsokára a legjobban utált elit gimnáziumban találja magát a világ legutálatosabb gazdag unokával, Sebastiannal. Egyáltalán nem bírják egymást, mégis muszáj félretenniük egy kicsit az egymás iránt érzett gyűlöletüket, hogy válaszokat kapjanak azokra a kérdésekre, amelyek mindkettőjüknek fontosak. Tényleg meghalt a vénember, vagy csak egy csel, hogy mindenki azt higyje, megszabadultak tőle? Ki akarja megölni Emmyt? A kávétolvaj-bácsi mennyit tudott a dolgokról? És legfőképpen: miért pont Emmyt akarják kiiktatni? 

#30 Könyvkritika: Leiner Laura - Nélküled

Azt a mindenét! Laura megint nagyot alkotott!

Körübelül nagyon tömören a fenti két mondattal tudnám leírni Leiner Laura Bexi sorozatának 4. kötetét. Mikor azt mondtam a Késtélre, a Hullócsillagra, vagy az Illúzióra, hogy eszméletlen jók, akkor Laura előrukkol valami újal, ami még az előzőnél is zseniálisabb. De komolyan. 2-3 napot vártam a befejezés után ennek a posztnak a megírására, hogy ülepedjenek le bennem a dolgok, és értelmes, nem túlzottan fangörcsös bejegyzést tudjak írni róla. Hát, majd mindjárt kiderül, hogy ez mennyire jön össze.

A történetről:

!!! Ezt a dölt betűs részt érdemes átugrania annak, aki nem olvasta még az előző részeket, mert, bár a Nélküledre nem feltétlen, de az előzményekre spoileres lehet!!!

Nagy Márk és Beka kapcsolata mindig is viharos volt. De amikor Beki 18 óra párkapcsolat után ismét szingliként találja magát a szobája padlóján, élete, és barátainak. családjának élete 360 fokos fordulatot vesznek. A Nutellába és tumbliba folytott életből barátnője, Evelin húzza ki, aki bemutat neki egy új fiút. Beki mindent megtesz, hogy boldog legyen az új sráccal, de amikor Nagy Márk hosszú csend után ismét bekerül a képbe, minden megváltozik. Ismét egy szerelmi háromszögben találja magát, csak most Késtél-Geri helyén valaki más van. A fiatal énekesnő tudja, hogy egyszer választás elé fogják állítani, de kit és mit  fog választani: a nyugodt és normálisnak mondható életet az új pasival, vagy a veszekedésekben, gyűlölködésékben és kibékülésekben gazdag életet, Nagy Márkkal.

#11 Top 10-es lista: 10+1 zeneszám, amihez egy könyv kötődik

~Köszöntsétek sok szeretettel a második felvonást~

Mostanság, mivel nem nagyon van időm olvasni, újra rákattantam a Top 10-es listákra és a Book Tag-ekre. Ezért mikor nekiálltam ötletelni, hogy miről írjak legújabban, arra jutottam, hogy még mindig nagyon sokszor najó, mindig zene mellett olvasok. Most megpróbálok megint összeszedni 10 számot, amiről egy olvasott könyvem ugrik be. Az előző részt ide kattintva olvashatjátok el. 

10. Paramore - Adore:

Lehet, hogy szöveg alapján abszolúte nem illik ehhez a regényhez, de ahányszor csak ez a szám következik a lejátszási listámban, mindig K. A. Tucker Tíz apró lélegzet c. könyve ugrik be. Még olvasás alatt van, de annyira imádom eddig, hogy majd ha végre kiolvasom szerintem lesz kritika róla. De nem igérek semmit, mert ha megigérem akkor csodával határos módon sosem teszem meg.

#10 Top 10-es lista: Amit csak könyvmolyok érthetnek

Mikor nekiálltam bejegyzést írni,eredetileg egy Opál könyvkritikát terveztem, de aztán eszembe jutott, hogy valamikor réges-régen volt egy Top 10-es lista című sorozatom. Remélem emlékeztek még rá,ha nem,hááát,akkor szívás. Úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy felelevenítsem ezt. Megint feleslegesen szövegelek, úgyhogy kezdjünk is a listát. :)

10."Mondj már egy jó könyvet!"

"Egyet?! Miaz, hogy egyet?"- hangzik a válasz, legalább is az én számból. Nincs olyan, hogy egy jó könyv. Reeengeteg szuper könyv van, mondd el milyet akarsz, akkor tudok talán segíteni.

9."Ez a könyv nem is volt olyan hű-de-izgi, miért vagy ettől úgy oda?"

És ezt a kedvenc könyvedre mondták. "Neked nem kell tovább élned. Hogy lehettünk mi valaha is barátok?!"

 

8. Mindenről egy könyv jut eszedbe

Na igen, másik állandóan fennálló probléma, nálam legalább is mindig. Van este egy sötét zug a szoba sarkában? "Tutiii, hogy ott bújkál egy arum." Jönnek az esőfelhők? "Anyaaa, hol a pálcám? Voldemort nagyúr visszatért a dementorokkal!"

 

7. Mindig van nálad egy könyv

Sose indulsz el sehova egy najó, néha 2 vagy 3  könyv nélkül. "Bármikor közbejöhet valami, és ha már várok, akkor legalább tartalmasan teljen el az  idő..."

6. Könyvjelző-fétis

Elhagytad a könyvjelződet? Esetleg egy új könyvet hoztál/vettél, és hozzákezdenél szíved szerint azonnal, de nincs nálad az a 'könyvjelzőként' emlegetett csodatárgy? "Na, majd én segítek rajtad!"-esik meg a szíved a szerecsétlenen. Te tudod, bármi funkcionálhat könyvjelzőként: papírfecni a füzetből, post-it, ceruza, hajgumi, fadarab, falevél, pénz. A lehetőségek tárháza végtelen. Ja, és persze neked egymillió és egy kölönböző mintájú/ formájú könyvjelződ van otthon...

5. Sosincs elég 

"Mi az, hogy nincs mit olvassál? Tegnap vettél egy új könyvet!"-hangzik el a megrökönyödött szülőktől/barátoktól/rokonoktól/kutyától/macskától/haltól. Az emberek valahogy képtelenek hozzászokni ahhoz, hogy neked egy 400 oldalas regény semmi, és a könyvesbolttól hazáig vezető úton  kiolvasod a felét a buszon vagy a kocsiban ülve.

4. Könyves ereklyék

Személy szerint én megőrülök a könyves dolgokért. Elég ha csak meglátok egy képet egy halál-ereklyéis nyaklácról, egy SzJG-s polóról, vagy akármiről, aminek köze van egy könyvhöz,azonnal beüt a ménkő a fangörcs képében és mindenki tudja, jobb békénhagyni addig, amíg lenyugszom.

 

 

3.  Legszívesebben beleszolnál a történetbe

Valós szituáció: olvasol egy nagyon jó könyvet. Imádod a karaktereket, a sztorit, egyszerűen magával ragad az egész. Aztán a főhős/főhősnő olyat tesz vagy mond, amitől te a falra mászol. Na ilyenkor jön a tipikus "Mivaaaaan? Neked nem ezt kellett volna tenned!! Normális vagy te?! " reakció. És érzed a késztetést, hogy bemoss a karakternek mert ennyire hülye volt, de azért tovább olvasol, és végig azon imádkozol, hogy sikerüljön helyrehoznia azt a baklövést amit pár oldallal fejezettel,könyvvel... ezelőtt tett. Aztán meg micsoda eufóra száll meg, amikor végre VÉGRE!! sikerül neki. 

2. A gyász egy könyvszereplő miatt

Szerintem mindenki ismeri az érzést, mikor kinyírják a kedvenc szereplőjét egy könyvben. Nincs mit hozzáfűzni, hatalmas tragédia, rendesen meg kell biza őt gyászolni, hiszen "Ő volt a kedvencem, és ennyi, nincs többet... Egyszerűen csak szükségem van pár csomag zsepire és egy csomó csokira. Köszi."

1. Valódi érzelmek egy nem valódi személy iránt

Fel a kezeket,aki még sose szeretett bele egy könyvszereplőbe. Senki? Nem lepődtem meg, az az igazság. Minnél többet olvasol,annál valószínűbb, hogy úgy fogsz befejezni egy könyvet, hogy "Ah,nekem kell egy Daemon/ Folt/ Conrad/ Etienne/ Grayson/ Adam...". Ez a baj a jó könyvekkel: ha sok ilyet olvasol, a végére egész háremed lesz. :D

+1. Új könyv illat, csendes esős délutánok

Minden könyvmoly egyetért szerintem abban, hogy a világ két legjobb dolga az új könyv illata, és egy csendes, esős délutánon kávét/ teát/ forrócsokit kortyolgatva olvasni a kedvenc könyvünket. Kell nekünk ennél több a teljes boldogsághoz? :)


Ezzel lezárom a listámat, amit még tudnék a végtelenségig elhúzni-nyúzni, de be kell érni ennyivel.
Remélem  tetszett, ha igen, akkor tudasd velem valamilyen formában iratkozz fel, kommentálj, pipálj....
Na jól van,ennyi lettem volna mára,majd még jelentkezek,a következő bejegyzésig is sziiasztok! :)

U.i.: a betűtípussal nem tudom, hogy mégis mi lett. Ha túl kicsi/ nagy a betű, vagy legalábbis nem a megszokott, próbáljatok eltekinteni tőle. Fogalmam sincs mi lelte, én semmit nem állitottam át rajta. Vagy csak velem szórakozik a Blogger, és szívat a béna betűtípussal? Mindenesetre megpróbálom majd korrigálni, ha ez a förtelmes betűméret másnál is ilyen, és nem csak nálam. Bocsii mindenesetre miatta!