2015. augusztus 30., vasárnap

#17 Könyvkritika: Kiera Cass-A Párválasztó sorozat

SPOILERES!!!



Rengeteget hallotam már erről a sorozatról,és már annyira érdekelt,hogy miért vannak ennyire oda ezekért a könyvekért,hogy gondoltam belekezdek.
Már az első mondatától beleszerettem Kiera Cass regényébe.Nem viccelek.Komolyan,én már az első mondattól kezdődően imádtam. :)
Egyenlőre négy rész jelent meg magyarul is,plusz egy kiegészitő kötet.Na,de akkor sorban az öt könyvről.

1.A Párválasztó:

Főhősnőnk,America,a negyedik világháború után él egy új országban,Illeában.Az országban kasztrendszer uralkodik,ami azt jelenti,hogy az Egyesek a királyi család,Kettesek a király után lévő leggazdagabb családok,és ez mind igy megy lefele,egészen a Nyolcasokig,akik már a tolvajok és hajléktalanok.America Ötösként él szüleivel és testvéreivel együtt.A lány két éve titokban együttjár Aspennel,aki egy kaszttal lejjebb van tőle,vagyis Hatos.A szerelmesek minden vágya az,hogy egybekelhessenek,ám mikor egyik nap America-ék megkapják a jelentkezési lapot arra,hogy a lány benevezzen a Párválasztóba,vagyis hogy további 34 lánnyal megküzdjön Maxon herceg szívéért,teljesen kiborulnak.America egyáltalán nem akar indulni,viszont az egész családja,sőt még szerelme, Aspen is azt mondja neki,hogy legalább próbálja meg,mert ha bejut akkor pénzt fog kapni a családja,így kénytelen-kelletlen beadja a jelentekezését.És persze,bekerül a Kiválasztottak közé.Ígyhát elutazik a palotába,hogy versenybe szálljon egy koronáért amire nem vágyik,és egy olyan fiú szívéért akihez nem vonzódik.Csakhogy aztán megismeri Maxont.Kettejük "kapcsolata" olyan mint egy vihar.Egyszer szélcsend van,aztán kitör a vihar és ilyenkor szinte bármi megtörténhet,de ettől eltekintve Maxon és America egyre jobban megkedvelik egymást.

2.Az Elit:

Mikor már csak hat lány maradt a versenyben,és America már kezdene ráeszmélni arra,hogy lassan beleszeret a hercegbe,megjelenik Aspen,akit felvettek palotaőrnek a kastélyba,így America ismét összezavarodik,és egyszerre vágyik Aspen és Maxon után.A könyv alatt az írónőnek nagyon szépre sikerült megírja azt,ahogyan lassacskán America érzelmei kihűlnek Aspen iránt,és Maxon szerzi meg a lány szívét.

3.Az Igazi:

Még ha az első két kötetben is voltak fordulatok és olyan dolgok amikre nem számított az ember,akkor is az Igazi mindet felülmúlta.Amikor már azt hitted,hogy America és Maxon kapcsolata sínen van,akkor történt valami,és BUMM,megint csak azon aggódtál,hogy ezek nem fognak összejönni.Még az utólsó 50 oldalnál...dehogy 50,20 oldalnál is azon izgultam,hogy mi lesz a vége,mivel annyira meg voltak csavarva a dolgok,hogy az valami hihetetlen izgalmat adott a harmadik kötetnek.Bizton állítom,hogy a sorozat harmadik kötete sikerült a legjobban.

4.Párválasztó történetek:A Herceg,A Palotaőr:

A kiegészitő kötetben elolvashattuk Maxon szemszögéből a lányok palotába érkezésének részét,ami ugye nincs benne az első kötetben,és olvashattuk még a herceg szemszögéből az első rész legviccesebb jelenetét,amit nem fogok  elárulni,mert azt már spoileres lenne...
Aspen szemszögéből is olvashattunk pár részt,de számomra valahogy Maxon szemszöge izgalmasabb volt lehet azért,mert Maxont imádom,Aspent meg kihajitottam volna legszívesebben a sorozatból?Hmmm... 

5.A koronahercegnő:

Maxon király és America királynő legidősebb gyereke,a gyönyörűszép,de elkényeztetett Eadlyn veszi át a főszerepet.Eadlyn a nép megbékéltetése céljából belemegy abba,hogy rendezzenek neki is Párválasztót,bár eltökélt célja,hogy nem fog beleszeretni senkibe,és mikor trónra lép,független nő lesz.Csakhogy Eadlyn időközben mégis megkedveli valamennyire a fiúkat,és ezért igencsak haragszik magára.
Bár ebben a kötetben is van jócskán fordulat,mégsem múlja szerintem fenn az  Igazit. Nagyon remélem,hogy minnél hamarabb kijön a folytatása magyarul,mert az a függővég...

Lady America

Főbb szereplők rövid jellemzése:

-America:heves jellem,tüzesség,és mégis egy családját annyira szerető lány,hogy az valami hihetetlen.A négy kötet alatt America volt az egyetlen lány,akivel valamennyire tudtam azonosulni.És én végig reméltem,hogy America lesz a befutó,mert a kezdetektől szimaptizáltam vele.Mindig megvolt a véleménye,és ki is állt mellette.Ez nekem nagyon tetszett benne.
Maxon Schreave herceg
-Maxon herceg:nem tudom,hogy ki hogy volt vele,de mikor kijelentette,hogy nem szereti a síró nőket,mert nem tudja mit kezdjen velük,na én ott szerette bele.Maxon mindig vicces,okos és szeret "veszélyesen"  és szabályszegve élni.A harmadik kötetben pedig önfeláldozásával mutatja ki,mennyire is szerelmes ő. Nekem Maxon herceg volt a kedvencem az egész sorozatból. :D #teamMaxon 
-Aspen:nem szokásom nagyon utálni karaktereket,de Aspent egyszerűen gyűlöltem.Önző,túlságosan is azt hiszi,hogy ő mindent megtehet,és hűtlen a palotában felállitott szabályokhoz.Én komolyan mindig azt vártam,hogy valamelyik lázadó hátha megöli egyszer,de hát,valahogy mindig túlélte a lázadásokat...
-Kriss:őt sem szerettem különösebben...engem mindig irritált az,hogy annyira ngyon verseng a hercegért lehet hogy azért,mert én Americának drukkoltam? Mindegy,a lényeg,hogy én nem tudom mit keresett ez a lány a top 2-ben...
-Celeste:sose gondoltam volna,hogy a sorozat végére megszeretem Celestet,de majdnem sírtam,mikor meghalt az Igazi végén...most miért kellett megölni?America után talán a lányok közül Celestet szerettem a legjobban,erre BUMM,kinyírják.Attol függetlenül,hogy az elején a gonoszságával,hatalomvágyával,és manipuláló természetével egyáltalán nem nyerte el a szimpátiámat,a végére,mire "megjavul" igencsak jó királynő lett volna belőle.
-Eadlyn hercegnő:nagyon hasolít az anyjára,Americara,mivel Eadlyn-nek is megvan mindenről a véleménye,ki is tart mellette,viszont ő mindig a saját kényelmét tartja fontosabbnak,ellentétben anyjával,akinél legalább is szerintem nem volt meg ez a tulajdonság.Ezért tehát eléggé vegyes érzelmeim vannak vele kapcsolatban,részben tetszett,hogy kiáll a döntései mellett,viszont a sok hisztije már idegesítő volt.

 Zárásként még a boritókról és a 'mindenteldöntő' értékelésem a sorozatról.

A sorozat boritói szerintem valami eszméletlen gyönyörűek,és illettek a könyvekhez.Nekem legjobban a Párválasztó és az Igazi boritója tetszett,de igazság szerint mind az öt nagyon jól sikerült. :D

Nos,ha értékelnem kéne,akkor 10-ből 9-t adnék a sorozatra,mivel én nagyon megszerettem,és tetszett az,hogy disztópia,vagyis a jövőben játszódik,és mégis van egy kis régies beütése ezzel a királyságos-kasztos dologgal. :) Mindenképp megéri elolvasni,én merem ajánlani bárkinek,mert engem nagyon meggyőzött. :)

A következő bejegyzésig sziiasztok! :D

2015. augusztus 26., szerda

#3 Top 10-es lista: Könyvmoly hazugságok



Vérbeli könyvmolyként tuti,hogy legalább két 'könyvmoly hazugság' elhangzott már a te szádból is. Összegyűjtöttem a 10 leggyakoribb füllentésünket. :)

10."Aha,az egy jó könyv volt..."

...csak éppen te majdnem bealudtál rajta,olyan unalmas volt,de végre egy nem-könyvmoly ismerősöd elolvasott egy könyvet,és te a világért sem mondanád meg neki a könyv összes hibáját,mert nem akarod,hogy elmenjen a kedve az olvasástól.

9."Nem,nem könyvre kell pénz,anya!"

Dehogynem.

8."Azt olvasom,amit a suliban adtak fel."

Jobban mondva,azt is.De ki tud ellenállni annak a másik könyvnek? És miért ne olvashatnám többet azt a másik könyvet? Igen,a háziolvasmányt is ki fogom olvasni,de az még ráér...aztán a határidő vége előtt két nappal nekiállsz annak is...

7."Ebben a hónapban nem veszek könyvet!"

Ezután a kijelentés után két nappal sírva rohansz a könyvesboltba,mert már nem bírod tartani az ígéretedet.De semmi baj,megértjük. :)

És akkor ennek a párja...

6."Nem voltam könyvesboltban,ezt már régebben vettem."

Az első kétkedő pillantásra szégyenkezve bevallod,hogy ezt igazából ma vetted,mert nem bírtad otthagyni.

5."Persze,hogy olvastam!"

Ciki lenne bevallanod a nem-könyvmoly ismerősödnek,hogy azt a könyvet még nem olvastad,mert akkor tuti,hogy azzal cikizne,hogy nem is vagy igazi könyvmoly,és satöbbi. Tehát ez egy kegyes hazugság,amivel mindenki jól jár. :D

4."Ja persze,jó volt a film is..."

...de a könyv jobb.

3."Figyelek!"

Dehogy figyelsz.Az elejét még hallottad,de aztán elmerültél a könyvedben,és fogalmad sincs miről volt szó.

2."Á,dehogy olvastam egész éjjel,nem azért vagyok fáradt.Egyszerűen csak rosszul aludtam."

Mindenki,aki egy kicsit is jobban ismer,tudja,hogy hazudsz. Egyszerűen ismernek és kész. Ezellen már nincs mit tegyél. :D

1."Mindjárt leteszem,csak befejezem még ezt a mondatot..."

...meg még ezt a sort,bekezdést,oldalt,fejezetet.

 A plusz egyet pedig leginkább a diákok ismerik. :)

+1. "Igen Anya,tanulok!"

És akkor gyorsan leteszed a könyved és úgy teszel,mint aki tényleg tanul. Ejnye,ejnye...

Ez lett volna a Top 10-es lista sorozatom harmadik része,remélem ez is elnyerte annyira a tetszéseteket,mint az első két rész. :)
A legközelebbi bejegyzésig sziiasztok. :D

2015. augusztus 23., vasárnap

#2 Book Tag: Bookworm Book Tag

Már nagyon akartam kitölteni egy újabb könyves taget,így mikor megtaláltam Teklánál ezt,azonnal megtetszett,és tudtam,hogy ezt én is meg akarom csinálni. :)
Nem is húzom tovább az ídőt,jöjjenek a kérdések! :D

1.Emlékszel,hogyan szeretted meg az olvasást?

Igen.2014 Szeptemberében engedtem az unszolásnak és elolvastam barátnőm javaslatára Leiner Laura-Akkor Szakítsunk című regényét,amit egyszerűen imádtam.Tehát ez a könyv inditotta el a "lavinát" és azota sincs megállás. :D

2.Általában hol olvasol?

Itt(vagyis a szobámban):
Tudom,elképesztő szexy,de én szeretem :D

3.Egyszerre szígorúan csak egy könyvet olvasol,vagy több is jöhet egyidejüleg?

Általában minimum két könyvet olvasok egyszerre,de volt olyan,hogy egyszerre ötöt olvastam. Halmozom az élvezeteket. :D

4.Melyik a kedvenc műfajod?

Nagyon szeretem a fantasy-t ,a romantikus és az akciódús könyveket.Akkor a legjobb,ha ez a három egybe van gyúrva. :)

5.Van olyan műfaj,amit a világért sem olvasnál?

Az ilyen történelmi könyveket.Nem szeretem a történelmet,tehát ebből adódóan a történelmi könyveket sem.

6.Van kedvenc könyved?

Igazából szinte az összes könyvet,amit olvastam imádom,de valahogy egyik veretlen kedvencem a Luxen sorozat J.L. Armentrout-tól. De ez csak egy a sok közül.

 7.Melyik a leghosszabb könyv amit valaha olvastál?

Szerintem Leiner Laura-Bábel című könyve volt az eddigi leghosszabb könyv amit olvastam,a maga 526 oldalával. De nem mernék rá megesküdni. :)
Ha valaki nem tudta volna,Szasza fan vagyok...

8.Milyen könyvet vettél utoljára?

 Anne Percin-Hogyan intézd(el jól) a love storydat című regény vettem utoljára.Lehetséges,hogy lesz belőle bejegyzés.

9.A könyvtári vagy a megvásárolt könyveket szereted jobban?

Ha az itteni könyvtárakban is lennének ilyen újabb könyvek,akkor valószínűleg sokat járnék könyvtárba,de az azért mégis más,mikor a polcodra teheted az új szerzeményedet.Úgyhogy,inkább a megvásárolt könyveket szeretem jobban. :D

10.Jelenleg mit olvasol?

Jelenleg három könyvet olvasok egyszerre.
Az első Kiera Cass-A koronahercegnő című könyve,ami a Párválasztó sorozat negyedik része.
A második Shakespeare-Rómeo és Júliája.
 A harmadik Jandy Nelson-Az ég a földig ér című regénye.

11.Hol veszed a könyveidet?

Könyvesboltban. :P

12.Előrendeltél már valaha könyvet?

Nem,de az Oppositionnál erősen gondolkoztam rajta,de a végén mégsem rendeltem meg.

13.Hány könyvet veszel havonta?

Kövezzetek meg,de csak maximum kettőt. És van olyan,hogy egy hónapban nem veszek egyáltalán könyvet.Ez van...

14.Mit gondolsz az antikvár könyvekről?

Igazából nagyon semmit.Nem szoktam antikvár könyveket venni,nem is hiányzik,hogy vegyek.

15.Egymás mellett tartod a már elolvasott és a még elolvasásra váró könyveidet?

Persze.Író szerinti betürendben vannak a könyveim,tehát összevegyülnek az elolvasott és az elolvasásra váró könyveim.

16.Az összes könyvet el akarod olvasni,ami a magánkönyvtáradban van?

Természetesen.Máskülömben nem lennének ott.

17.Mit csinálsz azokkal a könyvekkel,amik a polcodon sorakoznak,de tudod,soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?

Semmit.Legalább szépen mutat a polcon.

18.Adományoztál már könyvet?

Nem,még nem.

19.Volt már könyvvásárlási tilalmad?

 Mint már az előbbi kérdésénél mondtam,nem veszek sok könyvet.Ebből adódóan könyvvásárlási tilalomra sincs szükségem. :D

És akkor az utolsó kérdés...

20.Mit gondolsz,szerinted túl sok könyved van?

A válasz határozottan és megingatathatlanul nem.Könyvből sosem lehet elég,mindig van újabb és újabb könyv amit szívesen látnék a polcomon.

Na,ez lett volna a Bookworm Book Tag,ha érdekel,nézzétek meg az előző taget ide kattintva ,a Vakációs Book Taget. :)
A legközelebbi bejegyzésig,sziiasztok. :D

2015. augusztus 22., szombat

#2 Top 10-es lista: Kérdések,amiket NE tegyél fel egy könyvmolynak

Valószínűleg mindannyian megkaptunk már a következők közül egyet-kettőt vagy az összeset ,hogyha sokat olvasunk,és ezt nem csak egyedül a szobánkban egy kényelmes babzsákfotelben tesszük,hanem bárhol és bármikor.Összegyűjtöttem azt a 10 "top" kérdést amitől szerintem egy vérbeli könyvmoly ugyanúgy a haját tépi ,akárcsak én szoktam hogyha elhangzanak. :D

10."Miért sírsz egy könyvszereplő miatt? Inkább a valós emberekkel törődnél ennyire!"

Kérdezte valaki a véleményed?Ha én meg akarom siratni ezt a szereplőt,ne aggódj,meg fogom.Amugy meg,kicsoda is vagy te,hogy megmondd,hogy jobban kéne kötődnöm a valós emberekhez?

9."Minek olvassam el,ha van belőle film is?"

Talán mert az összes részt nem lehet belezsúfolni egy 120 perces filmbe? Jah,hogy téged nem érdekelnek a részletek...hát akkor inkább hagyd azt a könyvet,mert még netalántán megbetegít...

8."Ajánlanál nekem egy jó könyvet?"

Milyen témában? És mégis minek? Mire elkezdeném sorolni inkább leállitasz,hogy,elég lesz,mikor még csak egyett mondtam...

7."Hány könyvet olvastál eddig?"

Most ha megmondom te is úgy fogsz reagálni,hogy:ÚRISTEEEN!
Könyvmoly vagyok,nem mutáns...úgyhogy,legyen elég neked annyi,hogy többet mint te.

6."Mennyi volt ez a könyv?(megmondod az árát)Te normális vagy,hogy ennyit adsz egy könyvért?

Igen.Problem?

És akkor ennek a párja,ha e-bookon olvasol...


5."E-book?Ennyit kiadtál erre a valamire,amin CSAK olvasni lehet?"

Gazdaságosabb,minthogy megvegyek minden könyvet amit el akarok olvasni,mert az rengeteg könyv lenne.Érted?Rengeteg.De te ezt úgyse értheted meg...

4."Hány oldalas ez a könyv? (megmondod) Te jó ég,én inkább hozzá sem kezdtem volna a helyedben.Kiváncsi vagyok,hogy te ki fogod-e olvasni...

Challenge accepted. :D Csak figyelj és tanulj!

3."A tegnap nem mást olvastál? Azzal mi lett?"

De,csak azt kiolvastam.Mi,hogy volt még belőle 200 oldal? Na,és? Most miért vágsz ilyen döbbent fejet?
Igen,ez egy lesifotó rolam :D

2."Miért olvasol folyton? Inkább beszélgess velem!"

Majd ha te is olyan érdekeset tudsz mondani,mint amilyen ez a könyv.
Ennyi...

1."Már megint olvasol?"/"Te egész nap csak olvasol?"

Nem tűnt még fel,hogy jobban érdekel a könyvem,mint te? És nem,nem olvasok egész nap. Szoktam enni,aludni,sorozatokat nézni,tanulni...

+1."Mit vagy úgy oda ezért a könyvért? Filmben is tök szar,könyvben se lehet jobb..."

Kösz,hogy így lehordtad az egyik kedvenc könyvem.Arra nem gondoltál,hogy azért rossz a film,mert a könyvben minden nagyobb részleteséggel történik?Meg,hogy a filmből vannak kihagyva jelenetek,amik a könyvben benne vannak? Hm...mivan,most ezzel megleptelek téged?

Na,szerintem minden fontosabb kérdést sikerült összegyűjtenem ha valami kimaradt akkor sorry... . A legközelebbi bejegyzésig sziiasztok! :)

2015. augusztus 20., csütörtök

#1 Top 10-es lista: Top 10 könyves pasi

Rengeteg könyves álompasim van kinek nincs? de most mégis megpróbálom kiválasztani azt a 10 fiút,aki valamivel több a maradéknál.Nem ígérem,hogy nem leszek elfogult a sorrendet illetően. :D
Tehát,akkor kezdjük is.

10.Nagy Márk

Szerintem ő tiszta Márk :D
Nagy Márk(Bexi sorozat) egy eszméletlenül nagy egóval rendelkező srác,aki nagyon helyes,vicces,és kedves,és persze ezzel ő is teljesen tisztába van. :) Márknak sajnos ez csak a tizedik helyhez volt elegendő,de már a több mint 80 könyves pasi közül bekerülni az első 10-be is szép eredmény. :D

9.Gideon de Villiers

Gideon :)
Drága Gideonnak(Időtlen szerelem trilógia) a kilencedik hely jutott csak,mivel egyenlőre csak az első részét olvastam a trilógiának,de az éppen elég volt ahoz,hogy Gideont az álompasik közé sorolhassam. Bár a fiú nem épp a legkedvesebb az könyv elején,a végére(meg gondolom a további kötetekben) éppen megváltozik annyira,hogy megérdemelje a kilencedik helyet.

8.Kiss Szabolcs

Lehet nem ő a legszaszásabb,de megteszi :D
Szasza(Bábel) egy írtó jófej,belevaló és kedves srác.Nagyon sokat tanakodtam rajta,hogy őt hova soroljam be,se túl előre,se túl hátra,így a nyolcadik hely mellett döntöttem többet is megérdemel,de szoros a mezőny,így sajnos ennyi jutott Szaszának.

7.Pósa Richárd

A kis rasztám :)
Haladok lassan felfele,így jöjjön az én egyik kedvencem,Ricsi(Szent Johanna Gimi).Ricsinek és nekem rengeteg közös vonásunk van,így szerintem egyértelmű,hogy ő az egyik kedvencem a sorozatból. Most nem is kezdem el sorolni azt,hogy miért imádom,mert akkor holnapig se fejezném be ezt a listát,legyen elég annyi,hogy a rockerek összetartanak. :D

6.Farkas

Én pont így képzeltem el Farkast
Ze'ev Kesley,de én jobban szeretem a Farkas nevet(Holdbéli krónikák),tehát Farkas egy nagyon különleges karakter. Sokáig nem tudtam eldönteni,hogy bízzak e meg benne vagy sem,de a Scarlet végére rájöttem,hogy ő megiscsak a jófiúk közé sorolható,így megérdemli a hatodik helyet.Farkas nagyon erős,bátor,kitartó,de valahol mégis félénk srác,és ez nekem elég volt ahoz,hogy bekerüljön egy ilyen elit (hmm,még mindig a Párválasztó sorozat hatása alatt vagyok) helyre.

5.Grayson Kennedy

Tudom,hogy ezen nem csak Grayson van,de nem találtam jobbat
Nahát,már a lista felénél járok!Ha már ezt így megállapítottam,jöjjön a lista ötödik helyezetje,a Zuhanykirály Grayson Kennedy. Szerintem Grayson-ön nincs is mit magyarázni,ő az akit még a saját anyja is imád nem is lehet ezért hibáztatni,Graysont mindenki imádja,tehát szerintem jogosan ővé az ötödik hely.

4.Maxon Schreave

Tiszta Maxon,ezen nincs mit szépíteni
Maxon herceg(Párválasztó sorozat) az Igaziban tett cselekede miatt érdemelte meg a negyedik helyet.Amugy is nagyon szeretem Maxont,de az amit a befejező kötet végén tett,az...na,mielőtt spoilereznék inkább abbahagyom. :D Tehát ez a kis tapasztalatlan herceg,majd később nagyon jószívű uralkodó megérdemli,hogy ilyen jó helyen szerepeljen a listámon.

3.Conrad Fisher

Lehet kicsit öreg Conradhoz,de szerintem megteszi
A harmadik helyezetünk nemmás,mint Conrad(Nyár trilógia). Conrad egy elég zárkózott személyiség,de itt is érdekes módon a befejező kötetben szeretem meg a legjobban.Ide kattintva elolvashatjátok a befejező kötetről szoló kritikámat.

2.Folt Cipriano

Folt *-*
 Bukott angyal akit a szerelem a jó útra terel.Kell ennél több Foltnak(Csitt,csitt sorozat) a második hely megszerzéséhez? Szerintem sem. :D Folt egyszerüen az 'édes Istenem elolvadok tőle' kategória,tehát szerintem senki nem csodálkozik,hogy ő végzett a második helyen.

1.Daemon Black

Kell ennél jobb Daemon? *-*
Megleptem most ezzel valakit? Szerintem nem. :D Ki más lehetne az első helyen mint a legeslegjobb földönkívülink,Daemon(Luxen sorozat). Mindenki tudja aki olvasta a Luxen sorozatot,hogy miért Daemon az elsőszámú örök kedvencem,aki meg esetleg nem olvasta az szégyelje el magát,és ide kattintva elolvashatja a Luxen sorozat kritikámat,ami majd segíthet megérteni,hogy miért Daemon a favorit. :D

+1.Hunter

Hunter...még egész jól illik ide :D
Hunter(Luxen sorozat) inkább csak a kiegészitő kötetben szerepel,ami az ő történetéről szól,és attol függetlenül,hogy elvileg ő a rosszfiúk közé sorolható,nagyon kedves,és hatalmas önkontrollal rendelkező fiú. Szerintem ő is megérdemli,hogy benne legyen a listában,de mivel a 10 hely már betelt,így ő a kiváltságos,ő a plusz egy. :D Sajnos Hunter története,az Obsession,nem jelent meg egyenlőre magyarul,de nagyon drukkolok azért,hogy ez megváltozzon :)

Ennyi lett volna ez a top 10-es lista,tudom,hogy egy kicsit hosszúra sikeredett,de remélem így is tetszeni fog. A legközelebbi bejegyzésig sziiasztok :)

2015. augusztus 16., vasárnap

#16 Könyvkritika: A. Meredith Walters- Utánad a sötétbe

Megnevettetett,szívet szaggatott,idegesített,elgondolkodtatott...

Az Utánad a sötétbe nem csak a szereplők,de az olvasó számára is egy érzelmi hullámvasút.

Nagyjából ez a legpontosabb jellemzés erre a könyvre.De miért is állítom ezt? Lássuk csak...


A történet két fiatalról,Maggie Youngról és Clayton Reedről szól.Maggie élete teljesen átlagos,jó jegyek,szerető szülők,legjobb barátok,szófogadó viselkedés.Ez a tökéletesen unalmas hétköznapi élet addig tart,míg egy szép reggel bele nem szalad szó szerint a suli új srácába,Claytonba.Bár az első találkozásuk során szépen leordítják egymás fejét,már itt megtudjuk Maggietől(az ő szemszögéből olvashatjuk az eseményket),hogy az ő számára nagyon is vonzó ez a bunkó új fiú.Ahogy szépen lassan haladunk előre a sztoriban,megtapasztalhatjuk azt a gyönyörüen kibontakozó szerelmet ami az események során kialakul Maggie és Clayton között.Az események haladtával egyre többet megtudunk a két szereplőről,főleg Claytonról. A fiúról ugyanis kiderűl,hogy a rejtélyes hangulatingadozások mögött egy úgynevezett Borderline személyiségzavar áll.Hogy mi is pontosan ez a betegség?

~Orvosi percek következnek~

 A Borderline személyiségzavart hangulatingadozás,önpusztitás,kinzó érzelmi állapot és az énkép instabilitása teszi ki.Általában depresszióban,mániás depresszióban,néha pszihózisban és nagyon ritka esetekben pszihopatiában nyílvánul meg.Természetesen az ebben a betegségben szenvedőknek is vannak normális hangulatuk,de bármi miatt egy perc alatt átcsaphat az előbb említett állapotokba.
Akit bővebben érdekel a betegség keressen rá az interneten,köszi.

~Orvosi percek vége~ 

Számomra ők teljesen Clay és Maggie
Maggie és Clay szerelmét rettenetesen megkeserítí a fiú betegsége,de a lány minden helyzetben a fiú mellett marad.A kapcsolatuk alatt Maggie teljesen kifordul magából,vagyis hazudozik,szabályt szeg,elhanyagolja kötelességeit és a kisbaba kora óta ismert legjobb barátait.Szegényt lányt mindenki próbálja észhez tériteni,mire a lány elszökik Clayel.
Mivel Maggie szerencsére észheztér a szökés alatt,megpróbálja hazavinni az egyre súlyosabb állapotban lévő barátját,aki erre teljesen kikel magából,és ez azt eredményezi,hogy szembekerül a halállal.

Külön tapsot érdemelne az iró,mivel nagyon-nagyon hitelesre sikerült megírja Clay betegségét.
Miközben olvastam a könyvet csak úgy,kíváncsiságból utánaolvastam a betegségnek.Eszméletlenül megdöbbentem azon,hogy Clay betegségének leírása nagyon valósághűre sikeredett.

Ami viszont kiakasztott az az,hogy ennek a könyvnek minek folytatás.Miért? Komolyan nemértem,szerintem ez a függővég nagyon jól illet befejezésnek,és véleményem szerint nem hiányzik a második rész.

Szerintem ehez nem kell semmit hozzáfűzzek
Végezetül mindent összevetve erre a könyvre 10-ből 8-at adnék erre a könyvre.Azért nem adom meg a 9-t vagy esetleg a 10-t mert számomra sok volt a hangulatváltozás,nem csak Claynél hanem a többi mellékszereplőnél is.De persze ez a regény így jó ahogy van,nem kell rajta semmit megváltoztatni,másnak biztosan 100%-os elégedetséget nyújtott.

A legközelebbi bejegyzésig,sziiasztok! :)



2015. augusztus 7., péntek

#15 Könyvkritika: Jenny Han-Örökké nyár lesz

SPOILEEER-RIADÓÓÓÓ!

Uramatyám,csalódás a köbön.

Hogy lehetett valamit így elrontani? 
Szögezzük le még az elején. Ez a Nyár trilógiának a harmadik része,amit ma sikerült befejezzek.Az első két részt imádtam,az egyik kedvenc trilógiának tartottam.Aztán jön a harmadik rész,egyben befejező kötet.Váááá!Elolvasom a tartalmat,baromi izginek igérkezik,fordulatosnak,romantikusnak,egy jó kis szerelmi háromszögnek.Mit kaptam? Egy nagy semmit. Mondok nektek valamit. Ne olvassátok el a tartalmat a hátoldalról,mert lespoilerezitek magatoknak.Kiszámitható volt,és annyira össze lett csapva,hogy az valami rémes.Az író egy konfliktust nem hagyott kibontakozni.Olyan részek voltak benne,hogy csak fogtam fejem,hogy ez nem lehet igaz,mi történt ezzel az íróval.Nagyjából ilyen volt az egyik,ahol majdnem kivágtam az egész könyvet az ablakon(jelzem,nem idézet):
"-Jeremiah megcsaltál?
-Igen,Belly,kérlek,sajnálom,azt hittem,hogy nem vagyunk együtt.
-Semmi baj."

Mi a bánat?Oké,hirtelen felidulásból szétmentek,de a srác rögtön egy másik csajjal összejön? Ez azért durva,főleg,hogy az első két kötetben nem ilyen vadbaromnak  gyökérnek ismerjük meg.
Na de itt a kedvencem.Siralmas...szerintem erre a kérdésre nem "aha"-val kéne válaszolni,de lehet,hogy én vagyok túl prűd...

Itt a gyöngyszem...

Nagyvonalakban,hogy miről is szól maga a trilógia.

1.A nyár,amikor megszépültem:cuki kis sztori,arról,hogy Belly,a főszereplő csaj hogyan epekedik a nála két évvel idősebb Conrad után,akit mellesleg születése ota ismer.Belly szomorú mert Conrad nem figyel rá,Belly boldog mert Conrad figyel rá.Oké,ez eddig mind szép és jó,hiszen ez még csak az első kötet,bőven van idejük kifejlődni a karakterknek.
2.Nincs nyár nélküled:Végre összejön a két hősszerelmesünk,Conrad és Belly.Nagyon aranyosak,satöbbi...persze Conrad mindent el kell rontson a végére,hogy érdekes legyen a befejező kötet.
3.Örökké nyár lesz:Na,két évvel később Belly azt hiszi,hogy végre elfelejtette Conradot,és ennek örömére hozzá akar menni feleségül Jeremiahoz.Persze mindenki a házasság ellen van,a két "szerelmest" leszámitva.Belly ismét találkozik Conraddal,aki mindent meg akar tenni,hogy öccsétől visszaszerezze Bellyt.Belly örlődik a két fiú között.Persze mindenki tudja,hogy melyiküket fogja választani...Amugy,szerintem Belly helyében én is így döntöttem volna.

Visszatérve a befejező kötethez.

Szereplők szempontjából hatalmas változások lettek így a végére.Belly nagyjából egyanolyan maradt a három köteten keresztűl,de attól függetlenül az utolsó részben végig azt mantrázta,hogy ő mennyire megváltozott.Dehogy változtál meg csillagom,az égvilágon semmi nem változott veled kapcsolatban.Conradot én mindig is sokkal jobban szerettem és megértettem a többi szereplőnél,ebben a kötetben viszont egyenesen beleszerettem.Szerintem nagyon aranyos volt,ahogy próbálta visszahódítni Bellyt,és ráadásul(végre!) voltak részek amit az ő szemszögéből tudhattunk meg. Jeremiaht az első két könyvben nagyon szimpatikusnak találtam,viszont a befejezésre nagyon el lett rontva a karaktere.Voltak részek amit többször át kellett olvassak,hogy eljusson a tudatomig,hogy ez tényleg Jeremiah.Rá sem lehetett ismerni arra vicces és szeretnivaló fiúra,akit megismerhettünk a trilógia elején.Számomra elég negativ karakter lett belőle. Még Belly anyjáról,Laurelről van kiemelkedőbb véleményem.Először is,hogy gondolta,hogy nem megy el a saját lánya esküvőjére? Sose szimpatizáltam Laurt,de ezzel nem igazén segitett hozzá ahoz,hogy elnyerje a szimpátiámat.Másodszor.Sokkal,de sokkal kedvesebben viselkedett Conraddal és Jere-vel,mint a lányával.
Nos,ha pontoznom kéne,akkor 10-ből olyan 6-t adnék rá,mivel az eleje rémesen vontatott volt,viszont a végére valamennyire beindultak az események.Szereplőket is valahogy sikerült eltűrnőm,pedig a kedvenc szereplőmet vagyis Conradot is jött volna néha,hogy jól megrángassam,hát még a többieket...Végeredményben,annyit,hogy olvastam már jobb befejező kötetet is,de attol függetlenül nagyon megszerettem a Nyár trilógiát. :)
Nemsoká jelentkezem,sziiasztok! :D



2015. augusztus 6., csütörtök

#1 Book tag: Vakációs Book Tag

Imádom az ilyen 'book tag'-ket minden formában.Tehát videó,blogbejegyzés,satöbbi.Mivel nagyon bírom őket,úgy gondoltam,hogy én miért ne csinálhatnék meg egyett.
Nem is húzom tovább a szövegelésemmel,jöjjenek a kérdések. :D

1.Másmilyen hangulatú könyveket olvasol nyáron,mint a többi évszakban?  
Nem,mindig azt a könyvet olvasom,amelyikhez éppen kedvem van.Nálam nem az számit,hogy kint vagy a könyvben milyen az évszak,csak az,hogy jó legyen. :D

2.Melyik könyvszereplővel nyaralnál szívesen együtt?
*ördögi vigyor* Szerintem ez teljesen egyértelmű.
Cortezzel(Szent Johanna Gimi),mivel rengeteg nyelven tud beszélni,tehát mindenhol el tudnánk boldogulni.
Grayson Kennedy-vel(Szívzűrterápia strébereknek),mivel...ki nem menne el Graysonnal nyaralni? 
Maxime Mainard-al(Hogyan told el(jól) a nyaradat),mert tuti,hogy izgalmas nyaralás lenne vele. :)
Daemon Black-el(Luxen sorozat).Kell ezt indokolnom? :D
Folt Cipriano-val(Csitt,csitt sorozat),mivel köztudott,hogy imádom a bukott angyalokat,de Folt...hát vele akár a pokolra is elmennék nyaralni. :)


3.Egy nyári hangulatú könyvboritó.
Lehet,hogy nem a legnyáriasabb boritó,de szerintem megfelel ide :)

4.Egy könyv,aminek címében szerepel a 'vakáció' szó.
Én ide Shannon Hale-Vakáció Mr. Darcyval című könyvét sorolom be.Bár eddig még nem olvastam,de már egy ideje szemezek ezzel a könyvvel. :)

5.Képzeld el,hogy a tengerparton ülsz,és csodás az idő.Mit olvasol éppen?
Ezen a kérdésen elég sokat gondolkoztam,hiszen rengeteg könyv közül választhatok.Végül Kerstin Gier-Zafírkék című regényére esett a voksom,mivel a Rubinvörös nagyon tetszett,és már nagyon várom,hogy megszerezzem a Zafírkéket is. Tehát én szerintem ezt olvasnám napozás közben a tengerparton. :)

6.Egy égszinkék boritó.
Szerintem ezen nincs mit magyarázni

7.Egy sárga színű könyvboritó-homok,nap.

Homokra nem telik. Képzeljétek oda :D
8.Kivel mennél el egy pörgős hawaii buliba?
Én Napsival és Szaszával(Bábel) mennék el egy hawaii buliba,mivel Napsi kész őrül és tuti,hogy jól szórakonánk,Szaszát meg elrángatnánk magunkkal,hogy legyen valaki,aki vigyáz ránk. :D

9.Egy dal,amiről a vakáció jut eszedbe.
The Vamps-Last night
Nekem erről a számról mindig a vakáció jut eszembe. Nem tudom miért... :D Sajnos nem tudom belinkelni ide,de akit érdekel az a cím alapján keressen rá nyugodtan. :)

10.Hány könyvet tervezel elolvasni a vakáció alatt?
Sokat. :) 
Mikor elkezdődött a vakáció,megigértem magamnak,hogy minnél több könyvet fogok elolvasni.Eddig kilencnél tartok,de lesz ez még több is. :D

Na,ez lett volna a Vakációs Book Tag,remélem tetszett.A következő bejegyzésig sziiasztok. :)

2015. augusztus 3., hétfő

#2 Mi van velem?: Nyaraltam...

...avagy mit olvastam a nyaralás alatt :D

Itt a bizonyiték,hogy igenis túráztam
Igen emberek,jól látjátok,én még nyaraláskor sem tudom letenni a könyvet.
Idén nyáron a családdal és barátokkal a hegyekben voltunk nyaralni,ahova természetesen vittem magammal nem is egy könyvet(most azonnal mennék és elásnám magam a kertben ha nem vittem volna magammal egyett sem).Történetesen a sok túrázás,sütögetés és sok hülyéskedés között olvasni is maradt időm( így csinálják a profik).

 

Tehát,mit is olvastam a vakációzásom alatt:

Ezt csak azért,mert a filmben ez a kedvenc jelenetem :)
*J.K.Rowling:Harry Potter és az Azkabani fogoly:fogalmam sincs,hogy mióta olvasom már,de az tuti,hogy elég rég óta.Hiába imádom a filmet is és a könyvet is,valahogy még mindig nem sikerült kiolvassam.Talán azért mert a filmből már ismerem a sztorit talán azért mert a tudatalattim így üzen nekem,hogy béna vagyok.Mindenesetre rajta vagyok az ügyön,és kőkeményen próbálok előrehaladni benne.

*Anne Percin:Hogy intézd(el jól) a love storyd:hááát,nekem az első része(Hogyan told (el jól) a nyaradat) jobban tetszett. Igaz ami igaz,ebből is van még 10 oldalam,de nemhiszem,hogy űberelni tudná az első részt...De,attól függetlenül mégis eléggé szeretem ezt a könyvet is. :)
 
*William Shakespeare:Rómeó és Júlia:szögezzük azt le,hogy nem akarok én itt senkit megsérteni,de én könyvet talán még sosem untam,mint ezt.Komolyan,számomra annyira unalmas,hogy az már valami borzasztó.Ha nem lenne kötelező olvasmány már rég hagytam volna a fenébe.Maga a sztori sem nyerte el sosem a tetszésem (pedig lassan a létező összes módon láttam már.bábelőadás,színí előadás,mese gyerekeknek,stb..),pedig én tényleg próbálkoztam.De nem.Ez sosem fog összejönni.Ez van,valahogy majd csak túlélem. :P

Tehát,mint írtam,elég változatosan olvastam a nyaralás alatt is,és persze még egyiket sem olvastam ki,de mindent csak a maga idejében. :D Addig is,most megyek és megpróbálom még ma befejezni a Scarletet.Majd még jelentkezem. :)
Sziiasztok! :)