#38 Könyvkritika: Sarah J. Maas - Üvegtrón

Jégből van a szíve. Acélból az akarata. A könyörtelen orgyilkos. - Ahhoz képest meglehetősen kamaszlányosan viselkedik... 

Már lassan egy hónapja is van annak, hogy befejeztem az Üvegtrónt, de csak most jutottam odáig, hogy írjak is róla. Valamiért elég szkeptikusan álltam kezdetben hozzá, nem hittem volna, hogy én is tagja leszek a fandomnak, aztán valahol a 3. fejezet táján mindenféle kétségem elszállt afelől, hogy pénzkidobás volt megvennem ezt az igencsak vastag regényt.

A történetről:

Celaena Sardothien egy gyönyörű kamaszlány, azonban élete kicsit sem hétköznapi: az emberek már csak a neve hallatától is megrettennek, ugyanis ő Erilea legtehetségesebb orgyilkosa. Az orgyilkosok királya, Arobynn Hamel képezte ki még kicsi korában, így Celaena büszke is volt a címére. Azonban valami balul sült el, Celaenat elkapták, Adarlan királya pedig elítélte őt, így Távolvégbe került, a bányákba, hogy ott majd a fagy, a munka, az ehínség végézzen vele. Azonban egy napon rámosolyog a szerencse: a jóképű Westfall kapitány Adarlan koronahercegével eljön erre a nyomorúságos helyre, és meglepő ajánlatot tesznek a lánynak. Celaena szabad lehet, megúszhatja azt, hogy a sóbányákba haljon meg, ha részt vesz Adarlan király halálos versenyén, mint a koronaherceg, Dorian bajnoka, illetve sikeresen meg is nyeri azt. Celaenanak úgy tűnik, hogy ennél egyszerűbb dolgot nem is kéne véghezvinnie a szabadsága eléréséért, mint az egyetlen dolgot, amihez tényleg ért: a gyilkolást. Azonban azzal még az éles eszű orgyilkos se számol, hogy az ellenfelein kívűl más dolgok is nehezíteni fogják a versenyt... 

#37 Könyvkritika: Jane Austen - Büszkeség és balítélet

Mostanság eléggé magába szippantott a sorozatok világa, és látástól vakulásig azokat néztem, így sem kedvem, sem időm nem volt arra, hogy olvassak és írjak is róla. Na de majd most! Most kéremszépen visszatérek hosszú hónapok után, mert egyszerűen meghalnék ha magamba folytanám mindazt, amit Jane Austen regénye kiváltott belőlem.

Kezdjük rögtön azzal, hogy mivel már kiestem a ritmusból, lassabban haladtam vele az átlagosnál, azzal együtt minden szavát imádtam. Igazi időtálló regény, 1813-ba íródott, és még így, 2017-be is izgalmas olvasmánynak bizonyult. Őszintén szólva, kellett idő nekem ahhoz, hogy belerázódjak a stílusába, és ha  kapkodva, vagy csak tessék-lássék módon olvastam egy részt, feleannyit értettem belőle. Persze ez lehet, csak az én balfaszságom volt, nem kell készpénznek venni. Mindenesetre, vicces volt látni, hogy a mi csodálatos női logikánk több mint 200 év után is ugyanolyan érthetetlen. 😃 Hát na, van ami tényleg sose változik.

INNENTŐL KEZDVE SPOILER-VESZÉLY ÁLL FENN!

A történetről:

Főhőseink a 18. század végi Angliában élnek. A jómódú Bennet házaspár öt, eladósorba lévő lányukkal él a vidéki birtokukon, és mindennapjaikat az akkori kor szerinti normákba tengetik: bálokba járnak, sétálgatnak, vásárolgatnak, egyszóval elvannak. Azonban minden a feje tetejére áll, amikor a környékre beköltözik a gazdag, fiatal, jóképű és ami a legfontosabb, nőtlen Mr. Bingley. Mrs. Bennet, mint ahogy a környéken élő megannyi édesanya, akinek eladósorba van a lánya, egyből kiszemeli a fiatalembert valamelyik lánya számára, így amilyen gyorsan csak tudja, elintézi, hogy családja megismerkedjen a férfival. A találkozót nyélbe is ütik, és Mrs. Bennnet boldog lehet: Mr. Bingley már első alkalommal figyelemreméltóan bánik a legidősebb Bennet leánnyal, Jane-nel, és meghívja az egész családot az általa rendezett bálra. A Bennet család női tagjai repesnek az örömtől, különösen édesanyjuk, aki lelki szemei előtt már látja Jane és Mr. Bingley frigyét. Az említett bálon majdnem minden tökéletes: Jane élvezi a házigazda kiemelkedő figyelmét, Kitty, Lydia és Mary élvezi az előkelő londoni társaságot, a mindig realista és éles nyelvű Elizabeth pedig megismerkedik Bingley kicsit sem kellemes jellemű barátjával, Mr. Darcy-val, akivel nem szimpatizálnak túlságosan. A bál után már mindenki biztos abban, hogy Jane elnyerte Bingley szívét, azonban hirtelen Bingley elutazik Londonba, ahova Mr. Darcy és Bingley nővérei is követik, megszakítva a kapcsolatot a vidéken élőkkel, ezzel hátrahagyva az összetört szívű Jane-t. Eliza biztos benne, hogy ennek az egész tragédiának az a kellemetlen Mr. Darcy  az  oka, és csak jobban utálja, mint addig bármikor. A Bennet család élete innentől kezdve nem tud már ugyanolyan lenni, a lányok élete pörög, a kérők jönnek-mennek az életükbe, a sors fintora pedig, hogy valamilyen módon Lizzy és Jane életében újra és újra felbukkan Bingley és Darcy, akikkel igencsak viharos a kapcsolatuk. A legnagyobb változást azonban a legkisebb lánnyal,  Lydiával kapcsolatos botrány hozza meg, amikoris Eliza rá kell jöjjön, hogy lehetséges, hogy rosszul ítélte meg a büszke Mr. Darcy-t, ezzel pedig Lizzy világa is a feje tetejére áll.

#13 Top 10-es lista: Egy licista könyvmoly nehézségei

Nem szeretnék magyarázkodni hosszú oldalakon keresztül, hogy miért tűntem el az éterből hónapokra mostanában, mert szerintem az nem illene hozzám, és amúgy is, unalmas és hervasztó lenne. Ezért inkább úgy gondoltam, hogy viccesebb formában közlöm le azt, ami sajnos hatalmas hatással volt blogocskám sorsára is.

A címből már sok minden kiderülhetett nektek, de aki esetleg nem lenne tisztában azzal, hogy mit is értek az alatt, hogy licista asszem más helyeken nem így hívják azt az időszakot amibe most én vagyok, de javítsatok ki ha tévedek, annak itt egy rövid bemutatás: liceumba járok ősz óta, ami annyit tesz, hogy már csak három és fél év választ  el az érettségitől. Magyarán kilencedikes vagyok.

Most, hogy túlvagyunk a formaságokon, mindenki ért mindent, lássuk is a listámat, mely az elmúlt időszakban fogalmazódott meg bennem.


10. Három esszé holnapra, román háziolvasmány hétfőre, és ötvenmilliárd dolgozat a héten és engem egy karnyújtásnyiról szuggerál az aktulis olvasmányom:

Hát igen... a könyveknek van egy olyan misztikus vonzerejük, hogy akkor hívnak  a legerősebben, amikor éppen ki se látszok a tankönyv és füzethalom mögül. Emiatt természetesen az alap rosszhangulatomat még ez is fokozza, szóval mondhatni még jobban utálom az iskolát, mint amúgy.

9. Mikor más, veled egykorú blogger vígan posztolgat, te meg már az időutazáson töpregsz:

Baromira irigy tudok lenni azokra a bloggerekre, akik hiába járnak ugyanabban a cipőben mint én, valahogy mégis jut időjük a blogjukra. HOGY CSINÁLJÁTOK? Nekem akkor se lenne, ha éppen 36 órából állna egy nap...

Ugyanitt, időgépet vagy időnyerőt vásárólnék, kerüljön bármennyibe. Ajánlatokat kommentben várom.

8. Alvás vagy blogolás, blogolás vagy alvás?

Khmmm, nincs mentségem, ilyenkor álltalában egy "Na majd a hétvégén/vakációban!" felkiáltással félretettem a laptopot, és belezuhantam az ágyba, és két másodperc múlva már az igazak álmát aludtam. Bár meg kell hagyni, álmaimba sokszor üldözött Voldemort. Lehet a tudatalattim így akart megbüntetni a lustaságom miatt. De persze lehet csak megártott a Harry Potter.

7. "Miről írhatnék? Egy román comentariu-ról?"

Sokszor megkaptam a kérdést, hogy "Na mi lett? Rég írtál a blogodra!". Ilyenkor:

1. próbáltam nem túlságosan magambaszállni
2. próbáltam nem forgatni a szemem
3. próbáltam visszanyelni a csípős megjegyzésemet, ami jobb ha nem lát napvilágot
4. próbáltam nem falhoz vágni az összes tancuccomat azzal, hogy "Kész, ennyi, befejeztem az iskolát. Leszek inkább rúdtáncos.".

Miután sikerült eléggé visszafognom magam, előálltam a lehető legnagyobb klisével, miszerint 'Nincs időm és alig olvastam valamit'. Nem értékelték általában, pedig sajnos tényleg igaz volt...

6. Orán olvasások egy kávé mellett:

Mindig mindenhol vannak azért olyan órák, amiken nincs nagy hajtás, amiket el lehet lébecolni hála istennek. Nálam ilyenkor volt az, hogy fogtam magam, hátradőltem, kitettem a padra az olcsó, semmilyen kávémat és felütöttem a könyvemet, azzal a szándékkal, hogy én márpedig azt fogom olvasni, mert értelmesebb, mint az órai anyag. Néha még mindig elgondolkozom, hogy a fenébe nem szólnak rám, hogy "Na de Brigitta, azért mégis csak órán vagy!", de a végén mindig arra jutok, hogy nem is akarom tudni miért nem teszik meg. Egyszerűen csak kiélvezem amíg tart ez az állapot.

5. Percy Jackson és az Olimposziak vagy Moromeții, ez itt a kérdés!

Az egyik kalandos, görög istenes fantasy a másik román érettségi anyag. Tipikus szituáció, amikor az egyik vállamon a kisördög, a másikon a kisangyal ül, és próbálnak meggyőzni a saját igazukról. Mindig olyan "nehéz" döntések elé állít az élet...

Jut eszembe, meg kéne írjam a Percy Jackson kritikát! :D

Tapsoljuk meg Brigit, már megint elsütött egy borzalmas viccet. Ha így folytatja elmehet stand-up comedy-snek. Azok a showk is csak annyira viccesek, mint Brigi bejegyzései (vagyis semennyire).

4. Mikor már csokival pótolod a könyvek hiányát:

Sose voltam valami édesszájú, de ebben a tanévben valahogy nagyon ráfüggtem az édességekre. Én állítom, hogy ez is egy tudatalatti üzenet, mely azt akarja bebizonyítani, hogy a felgyülemlett stresszt a sulitól muszáj a hízlaló boldogsághormont adó mennyei mannával helyettesítsem, tekintettel arra, hogy az agyam olyan mértékben fáradt, hogy a nem hízlalót már nem tudja beiktatni a napirendbe. Na hát ezt már megint nagyon megaszontam. Lépjünk tovább inkább.

3. A kávét intravénásan, a könyvadaptációkat meg nagy dózisban kérném, köszönöm.

Bármennyire is szeretek, néha én is elérkezem ahhoz a ponthoz, hogy egyszerűen nincs kedvem olvasni. Tudom, tudom, elmegyógyba velem. Ezért az utóbbi időben igencsak rákaptam aktuális olvasmányom különböző adaptációira, így történhetett, hogy 2 Sherlock Holmes filmet, és 4 évadnyi Sherlock-ot végeztem ki pár nap alatt néhany liter kávé mellett. Hozzá kell tenni, ennek nincs feltétlen jó hatása. Mostmár mindben egy megoldatlan bűnügyet látok, kombinálok és nyomozok.

2. "Hol van a könyvem?"

Ehhez van egy nagyon, számomra vicces sztorim.

Éppen a Sherlock Holmes Emlékiratait olvastam akkor, amikor az eset történt. A történet nagyvonalakban: Brigi pénteken olvasott az iskolában, és az egyik óra elején bevágta a könyvet a padjába, mert bejött a tanár. Aztán valahogy nem jutott többször eszébe a szegény novelláskötet, így aztán utolsó óra végén minden fontos cuccát a padról bevágta a táskájába, és már lódult is hazafele. Otthon nem nagyon volt ideje/kedve olvasgatni, így egész hétvégén fel sem merült benne a kérdés: "Hazahoztam én a padból a könyvet?". Vasárnap este aztán különös felfedezést tett: nincs a kötet sehol. A pár másodperces ijedség után aztán ráírt barátnőjére a következő üzenettel: "Hallod, eltűnt a Sherlock kötetem... most akkor... most akkor ki kéne nyomozzam, hogy hol van? XD".

A történt vége már csak annyi, hogy mindkettőnkből kitört a nevetés a kérdés és a helyzet iróniája miatt, majd aztán hétfőn természetesen rövid keresgélés után megtaláltam. Engem még mindig megmosolyogtat a dolog. :)

1. "KELLETT EZ NEKEM?! MIÉRT NEM ÁLLÍTOTT MEG VALAKI, MIELŐTT HÜLYESÉGET CSINÁLTAM???"

Kell ezen még valamit magyarázzak? Szerintem mindenki rájött, hogy én aztán imádom az iskolát. :D 

Nos babáim, asszem itt most zárom is a bejegyzésem. Lehet picit rendhagyóbb és szokatlanabb lett, mint amilyenek amúgy a listáim, de majd igyekszem visszarázódni a régi ütemtervbe. Addig is, tartsatok ki mellettem, én pedig megpróbálom ép elmével túlélni az iskolából hátramaradt kevesebb, mint 20 napot.

Ha tetszett amit itt összehablatyoltam, akkor nagyon boldog lennék, ha tudatnád velem is, nemsokára ismét jelentkezem.

Sziiasztok!

#36 Könyvkritika: Cassandra Clare - Pokoli szerkezetek trilógia

Nyitom egy bejegyzést egy tőlem "nagyon szokatlan" kirohanással: IMÁDTAM MINDEN BETŰJÉT! Remélem mindenki érzi a 'szokatlan' körül keringő iróniaszagot.

Meg kell hogy mondjam, naggggyon szkeptikusan álltam az egész trilógiához, mert mondom "Áh, 1800-as évek Londonja, hagyjuk már...", és megint csak magamat kell szidjam, mert booorzalmasan jó volt. Mire az utolsó kötet végére értem rá kellett döbbenjek, hogy tuti rossz generációban élek, és baromira élvezném azt az időszakot, amiben a történet játszódik.

A történetről:

EZ A RÉSZ OLYAN ERŐSEN SPOILERES, HOGY BELE LEHET FULLADNI A SPOILER-TENGERBE, SZÓVAL CSAK ÓVATOSAN!

Tessa Gray Londonba költözik az ott élő bátyjához, Nate-hez, miután nagynénje, egyetlen new yorki rokona meghal. Amikor partot ér hajója Londonban, találkozik Mrs. Black-el s Mrs. Dark-kal, akik elhitetik a lánnyal, hogy bátyja külde őket, hogy elvigyék Tessat hozzá. A lány mit sem sejtve ül be a Sötét Nővérek kocsijába, amit aztán nem győz megbánni: kiderül, hogy képes az alakváltásra, ami miatt egy bizonyos Magiszter nevű illető el akarja venni feleségül.

Azonban, mint Tessa kedvenc regényeiben, az utolsó pillanatban megjelenik az ő megmentője, a borzasztóan jóképű, de bunkó és mogorva Will Herondale, aki kiszabadítja a lányt a Nővérek otthonából, és elviszi magával az Intézetbe, az árnyvadászok menedékébe. Tessa belecsöppen az árnyvadászok veszélyes, bonyolult, félelmekkel és további természetfölötti lényekkel gazdag világába, ahol végig egy gondolat jár a fejébe: "Ha Herriet néni ezt látná, biztosan belehalna a sokkba!". Az új életének feldolgozásában azonban többen is segítségére vannak: Will, akihez első látásra vonzódott, aztán Jem, Will vértestvére, Charlotte és Henry, az intézet vezetői, az örökké hisztis Jessamine és a szomorú múlttal rendelkező szobalány, Sophie.

A new yorki hölgynek nevelkedett Tessa azon kapja magát, hogy Willel és Jemmel vesz rész különböző kalandokban, hogy választ találjanak egy csomó őt is érintő kérdésre: ki, vagy jobban mondva, mi ő? Ki a Magiszter? Mire kéne neki egy olyan törékeny lány, mint Tessa? Kiben bízhatnak meg mindenek felett, és ki az aki csak át akarja verni őket? A készületben lévő háborút képes lesz akárki is megállítani, vagy az árnyvadászoknak végképp befellegzett?

#35 Könyvkritika: Paula Hawkins - A lány a vonaton

Akik többször benéznek hozzám, azok tudhatják, hogy általában kamaszoknak szóló love storykat olvasok, most viszont úgy éreztem, kivételt kell tennem. A lány a vonatonról annyi, de annyi féle-fajta véleményt olvastam az elmúlt időszakban, hogy mostmár minimum a valahova tartozni akarásom miatt, de az egyik könyvesbolti túrámon beszereztem a regényt. A történettel annyira nem voltam képbe, mert szerencsére sose futottam spoilerbe, a filmet pedig nem mertem megnézni addig, amíg a könyvet nem olvastam, így aztán minden csavar meglepett engem.

A történetről:

Rachel, egy elvált alkoholista nő, akinek az élete romokban hever, és az egyetlen örömöt az életébe az a házaspár jelenti, akiket minden nap megfigyel a vonatból. Fogalma sincs róla, hogy kik ők, de különösebben nem is érdekli: az ő fejébe van egy nagyon szép kerek történet róluk, amivel ő teljesen ki van békülve. Minden tökéletes egész addig, amíg valami olyat nem lát a vonatból, amit nem kéne: Jess, igen, így nevezi az ismeretlen nőt, éppen enyeleg valakivel, aki nem a férje, Jason. Rachelnek a sorsát ez a pillanat határozza meg. Ha akkor nem nézett volna a házaspár lakhelye felé, talán sose keveredik bele az ügybe, aminek feltárásához határozottan színjózan tudatra van szüksége, talán sose kezdett volna semmit az életével, talán ugyanúgy romokba hagyta volna. De Rachel kinézett azon a vonatablakon, ránézett arra a házra, amely mellett régen ő is lakott, és látta azt, amitől az egész élete felfordult. Többé már nem maradhatott csak egy ingázó lány a vonaton. Már részese lett Jess és Jason életének.