#31 Könyvkritika: Marni Bates - Gyilkos a vonal végén

Mondjuk úgy, hogy nem álltam túl bizakodóan drága Marnink legújabb regényéhez. Úgy voltam vele, hogy az az életvidám lány, akivel találkoztam, nem fog tudni egy jó krimit írni, mert túlságosan jókedélyű és vicces ahhoz. A könyv kiolvasása után én szidtam magamat és a hülye előitéleteimet a legjobban. Marni már megint olyan regényt rittyentett össze, kicsit témájában és hangulatában eltérően az előzőekhez képest, hogy tűkön ülve várom a folytatást.

A történetről:

Emmy egy átlagos lány, átlagos élettel, átlagos barátokkal. Minden álma, hogy egyszer írónő lehessen, és összejöjjön a legjobb barátjával, Bennel. Azonban minden megváltozik azon a napon, amikor mit sem sejtve ül a Starbucksba és az egyik regényén dolgozik: odamegy hozzá egy vénember, aki ellopja a kávéját, mire a lány dühösen megpróbálja visszaszerezni az első látásra kattantnak tűnő bácsitól a italát, de az ahelyett, hogy visszaadná különös dolgokat mond neki, majd szó szerint meghal Emmyn. A lány nemsokára a legjobban utált elit gimnáziumban találja magát a világ legutálatosabb gazdag unokával, Sebastiannal. Egyáltalán nem bírják egymást, mégis muszáj félretenniük egy kicsit az egymás iránt érzett gyűlöletüket, hogy válaszokat kapjanak azokra a kérdésekre, amelyek mindkettőjüknek fontosak. Tényleg meghalt a vénember, vagy csak egy csel, hogy mindenki azt higyje, megszabadultak tőle? Ki akarja megölni Emmyt? A kávétolvaj-bácsi mennyit tudott a dolgokról? És legfőképpen: miért pont Emmyt akarják kiiktatni? 

Csak mert elég nagy szerepe van a Starbucksnak a sztoriban

Az biztos, hogy nem egy Agatha Christie stílusú krimiről beszélhetünk ennek a regénynek a kapcsán bár még nem olvastam semmit Agatha Christietől, de meg kell mondjam voltak részek, sőt egész fejezetek, ahol már én is totál rettegtem, hogy "Te jó ég, most, most akkor komolyan? Úúúúristeen!" mert annyira para helyzetbe keveredett Emmy, hogy már-már az én pánikom vetekedett az övével.
Másrészről, Marninak különös tehetsége van ahhoz, hogy a komoly dolgokat vicces dolgokkal úgy keverje, hogy egyikből se legyen túl sok, vagy túl kevés. Vagyis, simán mondhatom a könyvre, hogy sírva röhögtem rajta, de azt is, hogy már lassan megmozdulni is alig mertem, mert úgy megijedtem. Nem viccelte el az ijesztőbb részeket, ezzel szemben, ahol lehetett előjött a tipikus Marni-humorérzék, amivel bőven ellensúlyozta azt, hogy durva legyen a sztori. Ezért pedig tőlem hatalmas pirospontot kap. Kíváncsian várom, hogy mit hoz ki a történetből, mert ez a függővég és a sok megválaszolatlan kérdés engem kiborított.
(Amúgy két, eléggé fura gondolatom is van azzal kapcsolatban, hogy ki áll az egész gyilkosos dolog hátterében. Megírhatjátok nekem kommentben, hogy ti mit gondoltok, ki akarja kinyírni Emmyt :D )

A szereplőkről:

Emmy: tipikusan egy tündérmesében élő lány, aki elvan a szerelmes regényeivel és a saját nem is létező love story-jával, amiben a legjobb barátja a hős lovag, mégis, ha a sors úgy hozza, akkor feltalálja magát, és nagyon bátran cselekszik. Imádtam az irónikus/ szarkasztikus viselkedése miatt, és mivel a poénjai 99,9 %-ban ebbe a kategóriába sorolhatók, mondhatni, sírtam a röhögéstől. Szeretem az ilyes fajta humort, úgyhogy ezzel már nyert ügye volt nálam. Voltak olyan pillanatai, amikor nem teljesen értettem a reakcióját és/ vagy tettét, de többségében szerintem oké volt. Az meg pluszpont volt nála, hogy random szituációkat, amin ő épp keresztűl ment "beleszőtt" egy "regényes" kontextusba, ami szintén oldotta a feszültséget a durvább pillanatokban.

Sebastian: kezdjük azzal, hogy nekem nem volt szimpatikus az elején. Abban a pillanatba, ahogy bekerült a képbe, tudtam, hogy Marni vele akarja majd összeboronálni Emmyt. Őszintén meg kell mondjam, először nem tetszett az ötlet. Sebastian tipikusan egy gazdag barom, aki sznob iskolába jár és azt hiszi, ő a világ közepe. Ez pedig nem tette számomra szimpatikussá. Aztán valami megváltozott benne, vagy bennem, de mint egy kapcsoló, úgy kattantam át ebből az ellenszenvből a majdnemhogy imádatba. Az is közrejátszhat, hogy akinek először drukkoltam elvesztette minden együttérzésemet a taplósága miatt... Lényeg a lényeg, egy idő után kezdtem megkedvelni, azzal együtt, hogy sokat nem tudtunk meg róla: gazdag, irritálja Emmyt, gazdag, jóképű, gazdag, szexi, gazdag, titokzatos és fura dolgai vannak. Körübelül ennyi. Tekintettel arra, hogy elég zárkózott személyről beszélünk, én a további részekben igazán kiváncsi lennék egy 'Sebastian szemszögre', mert szíves örömest belepillantanék pár fejezet erejéig az ő fejébe is.

Audrey és Ben: őket csak azért veszem egy kalap alá, mert nincs róluk annyi infó, hogy két külön bekezdést írjak. Tehát, ők Emmy legjobb barátai, akik tűzön-vizen át kitartanak mellette, ahhoz képest mikor Emmy kényszerrel átkerül a sznob suliba, ők ketten valahogy rossz szemmel néznek a lányra. Audrey, az összetört szívű, hacker barátnő hol totál féltékeny volt Emmy új, barátnőnek nem is mondható szobatársára, hol pedig csak és kizárólag az exe idegesítése miatt olyan Emmy-párti lett hirtelen, hogy még én is megálltam, hogy "najóvan, most akkor mivan?". Persze értem, legjobb barátnő jóban-rosszban meg minden, de azért néha erős volt a váltás. Ben pedig... vele nem tudom mi lett a könyv alatt. Az elején hiper-szuper-mega édesnek, kedvesnek tartottam, aztán körübelül szerepet cserélt Sebastiannal: Ben lett a bunkó, Sebastian a cuki pasi. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Bennel mi lesz a későbbiekben, és mostmár őszintén Emmastian gyengébbek kedvéért Emmy + Sebastian párti lett, pedig eleinte reméltem, hogy Bennel össze fognak jönni... 

Összességében, mint minden könyvben, itt is voltak ellenszenves karakterek, meg nem ellenszenves karakterek szókincs és magyarázat pls., de valamilyen szinten mindegyikük, és nem csak a fent felsoroltak, hozzátettek ahhoz, hogy ez a Marni könyv is szerethető legyen. Nem nagyon van még mit magyarázzak a szereplőkről, a fontos dolgokat már elmondtam. :)

A boritóról:

Szerintem a boritó ritka szép lett. De komolyan, én eléggé kritikus vagyok szerintem boritók terén, de ez valahogy... Nem tudom, de egyszerűen imádok rajta mindent: a színkombinációt, a betűtípust, a képeket. Véleményem szerint, már a boritó miatt is megéri megvenni, vagy ha neadjisten nem tetszene a sztori, akkor is legalább szépen mutat a polcon. :D

Összvéleményem:

Megpróbálom összegezni a dolgokat, de nem garantálom, hogy sikerülni fog. Számomra izgalmas volt, néhol ijesztő azt azért hozzá kell tenni, hogy filmbe/ könyvbe nem bírom az ilyen "horrorisztikus" dolgokat kicsit sem, úgyhogy a legkisebb dologtól is parázok, és nagyon nagyon vicces, mivel jómagam is a szarkasztikus humorú vagyok legalább is véleményem szerint, így én sokat röhögtem a regényen. Kíváncsian várom, hogy Marni mit hoz ki a dologból.

Most pedig, ha pontoznom kéne márpedig kell akkor én 10-ből 9-t simán megadok rá. Igazándiból nem is tudom, miért nem tizet adok rá, de mivel többségében minden könyvről, amiről csak írok, csak áradozni tudok, így legalább a pontozásnál legyek már szőrös szívű, na! :)

Ennyi lettem volna, a legközelebbi bejegyzésig sziiasztok!