2016. március 28., hétfő

#9 Top 10-es lista: Legcukibb könyves szerelmespárok


Mint tudjátok,én legszívesebben olyan könyveket olvasok,ahol elég jelentős a szerelmi szál.És ugyebár ha elég jelentős a szerelmi szál,akkor vannak szerelmespárok.Most listába szedem nektek azt a 10 párt,akiket én a történet folyamán a legjobban kedveltem.Készüljetek fel,hogy lehet,hogy a végére "befangörcsölök" és csak annyir fogok tudni kinyögni,hogy "Ajjj,őőők naaagyoon aranyosak és aww". Ja,igen,előre szólok,hogy spoilert tartalmaz a regényekre/sorozatokra nézve.

Majd elfelejtettem:az,hogy ki a 10. vagy ki a 3. nem attól függ,hogy mennyire bírtam őket.Ők mind a "toppok",így végülis lényegtelen,hogy melyikük melyik helyen van.

10.Belly és Conrad

A nyár amikor megszépültem trilógia két főszereplője,akiknek bár eszméletlen viharos a kapcsolata,a végén mégis egymásra találtak.Én őszintén drukkoltam nekik a trilógia alatt.És én végig Conrad pártján álltam,Jeremiaht sose bírtam.

9.Reni és Cortez



A Szent Johanna Gimi olvasása alatt mindig két dolog kavargott a fejembe az ő párosukat illetően:"Jaajj,de cukik együtt!","Ha Reninek összejött,akkor csak összejön nekem is!". Igen,abszolút mesébe illő az ő szerelmi történetük.Talán Reni lesz a legújabb Disney-hercegnő...


8.Ella és Brian


A Cinder és Ellát illetően senkinek nem lehet kétsége afelől,hogy Ella tényleg a következő Disney-hercegnő.Ők ketten testesítik meg azt a  kitartást és elfogadást,amelyiket minden kitalált vagy igazi szerelmespárt kell jellemezzen.Lehet tőlük tanulni ezen a téren.

7.Ashton és Luca


A Mire jó a rosszfiú? az egyik kedvenc LOL-könyvem,így egyértelmű volt,hogy a Ashy-Luca páros helyet kap a listámon.Nincs mit ragozzam,ők ketten egyszerűen aranyosak és kész.

6.Avery és Grayson


Ha már úgyis a LOL-oknál tartunk,akkor jöjjön az egyik kedvenc könyves pasim,Grayson,és stréber barátnője,Avery.Ők ketten különbözőbbek nem is lehetnének,mégis,ha egymás mellé rakod őket,egy hihetetlenül édes párost kapsz.

5.Julia és Jason


Úgy látszik,hogy nem tudok leakadni a LOL-könyvekről,így jöjjön a Vakrandi a végzettel kis szívtiprója és stréberkéje szerelmi története.Mivel itt is jelen van a szerelmi háromszög,én természetesen a nekem szimpibb pasinak szurkoltam végig. Aki pedig ugye nem meglepő módon Jason volt...

4.Gwendolyn és Gideon


Egyik kedvenc trilógiám,az Időtlen szerelem két főszereplő ritka két "igazi" karakter.Nem volt "elcsépelt" a szerelmi történetük,és pont emiatt annnyira azonosulni tudtam velük,hogy az hihetetlen.Az ő párosuk talán az egyik legnagyobb kedvencem.

3.Nora és Folt


Másik kedvenc sorozatom szerelmes párja van terítéken,méghozzá a Csitt,csitt párosa.Szerintem nem nagyon kell magyarázzam,hogy miért imádom őket.Folt egyszerűen,hááát,Folt,Nora pedig tipikusan az a lány karakter,akiről azt gondolod,hogy bárcsak létezne,mert akkor ti ketten legjobb barátnők lennétek.

2.Echo és Noah


Bár már régen olvastam a Feszülő húrt,azt tudom,hogy az ő párosukat nagyon imádtam.Egyikük sem az a tipikus "mindjárt szivárványt hányok,annyira ajj imááádlak!" karakter,sőőt! Tökéletes ellentétei egymásnak,míg az egyik a szívdöglesztő pasik táborát erősíti,addig a másikuk a kirekesztett lányok csapatába tartozik.Érdekes kombináció,de mindenképpen imádnivalóak.

1.Katy és Daemon


Ha azt hittétek,hogy az én imádnivalóan aranyos párosomat kifelejtem a listából,akkor nagyot tévedtetek.Ha viszont ti is arra számítottatok,hogy ők lesznek a Number 1,akkor viszont...khm...igazatok volt.A Luxen sorozat robbanókeverékét szerintem nincs olyan ember,aki nem imádja.Ők ketten annyira összeillőek,viszont ha együtt vannak,akkor lépten-nyomon beszólnak a másiknak...Szóval ja,imádnivalóan édesek.Már ha lehet rájuk ilyet mondani.De szerintem lehet. :D


Ez lett volna az én top 10 kedvenc könyves párom,írjátok meg nekem,hogy nektek kik a kedvencetek,és ha tetszett a bejegyzésem,akkor pedig tudod mi a dolgod... :3
Nemsokára újra jelentkezek,addig is,sziiasztok!

2016. március 20., vasárnap

#2 Film vs. Könyv: Gayle Forman-Ha maradnék

 

Már régen volt ennek a rovatomnak az előző része,és valahogy eddig nem jött egyik könyről sem,hogy Film vs. Könyv bejegyzést írjak.Viszont most fordult a kocka,ugyanis a nemrég újraolvastam a Ha maradnékot.És ez egyértelműen megér egy Film vs Könyv bejegyzést.

~A könyvről~


Szerintem nagyon ritka az ha egy könyv jelen időben van megírva,vagy legalább is eddig nekem nem tűnt fel,hogy olvastam már jelen időben játszódó könyvet pedig tuti olvastam.Minden esetre a Ha maradnéknál ez nekem igenis szemet szúrt,és elég nehezen vettem fel vele a ritmust.
A sztori egészen hétköznapi:egy négytagú,boldog,zenész család nem megy be egy téli nap a munkahelyükre/iskolájukba,mert a havazás miatt hószünet van.Ennek aztán nagyon örül mindenki,és úgy döntenek,hogy elmennek meglátogatni egy másik családot,akiknek nem rég született babájuk.Szépen be is ülnek a kis kocsijukba,és elindulnak.Út közben még a rádión is veszekednek,mivel Mia,a főhősnönk komolyzenét,a szülők híradót,Teddy,Mia öccse pedig a SpongyaBobot hallgatná nonszensz:Hogy hallgatsz SpongyaBobot??.Éppen Mia választásán a sor,amikor egyszercsak baj történik:egy másik kocsi egyenesen beléjük rohan,mindenki kirepül az útra a kocsiból,a kocsi felgyullad,SPOILER az apa agya a betonon szétszóródva SPOILER VÉGE,csak miattad Vikiii :D.Főhősnőnk feláll a baleset után,lesimítja a ruháját,és megállapítja,hogy semmi baja.Aztán körbenéz,és a családja többi tagja,khm csak,hogy ne botoljak megint spoilerbe,elég rossz állapotban van.Aztán megtalálja saját magát,ahogy a saját vérében fekve,a lába természetellenes pózban állva van a hóban az út menti árokban.Drága 17 éves Miánknak rá kell döbbennie,hogy ő kell döntsön:menni akar-e,vagy életben maradni.Ennek most eléggé fülszöveges hatása lett,de spoilerek nélkül tényleg csak ennyit tudok mesélni róla.Na,de lássuk,mit varázsoltak ebből a csudijó regényből filmes adaptációként...


~A filmről~


Első kérdésem a rendezőkhöz:a könyvben tisztán meg van mondva,hogy Mia és a legjobb barátnője,Kim,úgy néznek ki,mint két tojás:ugyanolyan barna haj,hasonló termet,ésatöbbi.Ehhez képest a filmbeli Mia és Kim eltérőbb nem is lehetne.Mi ez a vörös,vagy nem'tom milyen szinű haj Miánál?Hova lettek a legviccesebb részek,mint például SPOILEEEEER a kicsi Mia és kicsi Kim verekedés?SPOILER VÉGE Hol maradnak Adam kemény punk cuccai?
Annyi kérdést tudnék még feltenni ezekkel a különbségekkel kapcsolatban,de akkor itt ülnénk holnapig.Egy dolgot viszont a film pozitívumaként említhetek:sokkal jobban átjönnek az érzelmek,mint a könyvből.Sokkal jobban megérted Mia fájdalmát,Adam szomorúságát azzal kapcsolatban,hogy a barátnője haldoklik,ésatöbbi.Nem azt mondom,hogy a könyv összecsaptott,és semmi nem jön át az érzelmekből.Mert deigen,ott is érezhetőek Mia kétségei,Adam és Kim rettegése.Mégis,valahogy egyszerűen érzelmek terén a film jobb.

 

~A karakterekről~


Mia:
Traumás face ON

Csellista,és a család fekete báránya.Rajta kívűl mindenki szőke,kék szemű,neki viszont sötétbarna haja van.Emellett a családja inkább a punk zenét preferálja,ő viszont ugye a komolyzenét.Én amúgy tökre bírom,mert hiába megszállott csellós,mégsem megszállott csellós.Na,ezt most csak az érti,aki olvasta a könyvet vagy az sem.

Adam:
Nagy punk,az Üstökös banda énekese és gitárosa,és végtelenül romantikus.Nagyon cuki volt már az,ahogy először elhívta Miát randira,meg aztán az is,amit a korházi ágya mellett mondott Miának.Nem egy kimondott könyves álompasi számomra,de azért eléggé bírom. :D

Kim:
A Kimet alakító színésznőt sem találták el szerintem.Ez nekem soha nem volt,és nem is lesz Kim.
Ő az a tipikus legjobb barátnő,aki mindig tudja,hogy mi van a barátnőjével,mi jár a fejében,hisz annyira ismeri.És ez kölcsönös is.Most ismétlem önmagamat,de én Kim karakterét is szerettem.

~A boritóról~ 


Az eredeti könyves boritó förtelmes.De komolyan.Egyszerűen ránézni sem bírok arra a törött üveges,csellós boritóra.
Ehhez képest a filmes boritó fantasztikus.Már első pillanatban megragadta a figyelmemet az a kockás-filmjelenetes megoldás.Ritkán sikerül jobbra a filmes boritó az eredetinél,de ebben az esetben határozottan a filmes boritó a jobb.Legalább is az én ízlésem szerint.

 

~Összértékelésem~


Mindent összevetve,szerintem a könyv százszor jobb a filmnél,mivel sokkal több vicces,illetve leíróbb rész van benne,mint a filmben,és azzal együtt,hogy én végigkiabáltam a filmet,hogy "Miez??MIEZ?Ez.Nem.Így.Van!",tetszett a film is.De a könyv itt is egyértelműen jobb.
Ha pontoznám:
-a könyv egyértelműen 10-ből 9.5,mert egy nagy kedvencem,de azt a 0.5 pontot nem bírom megadni pontosan azért,mert nekem nem jöttek át annyira az érzelmek,és nekem néha egy kicsit brutális volt a leírás khm,ezt sem magyaráznám tovább,mert spoiler lenne.
-a film:-könyvhöz viszonyítva egyértelműen 10-ből 6,mivel a legjobb részeket hagyták ki,és szerintem a színészekből is van annyi felhozatal,hogy találhattak volna hűebbeket a könyvbeli karakterekhez.
             -ha eltekintünk a könyvtől,akkor viszont egy igazán jó film,és a végén téped a hajadat,hogy "Bakker,most akkor túlélte vagy sem??",és rohansz a könyvesboltba megvenni a folytatást,hogy megtudd a választ.Tehát így simán megkapná a 10-ből 8-9-t.Mert tök jó film.
Ennyi lettem volna,remélem tetszett nektek,és szívesen várom a tippeket,hogy miről írjak a legközelebbi Film vs. Könyv bejegyzésben. :)
A legközelebbi felbukkanásomig sziiasztok!

2016. március 9., szerda

#27 Könyvkritika: Kerstin Gier-Smaragdzöld

 

Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiájának befejező kötetétől rengeteget vártam.És javarészt igencsak megkaptam mindent.A három könyv közül talán ez volt a legösszetettebb és a legizgalmasabb.De nézzük is egy kicsit lebontva a dolgokat.

Miről is szólt:


Gwendolyn szívét összeroppantotta az orvostanhallgató szerelme,Gideon.A lány legszívesebben ki se mozdulna otthonról,csak zokogna és zokogna,csokit tömne magába,ismét zokogna,majd felhívná a legjobb barátnőjét,Leslie-t,és vele együtt szidná a pasit.De Gwendolynnak nem adatik meg ez a luxus.A tizenkettedik időutazóként folyamatosan pörög az élete:elapszálásra jár,felkészítik a gróffal való találkozásokra és/vagy bálokra,a nagyapjával próbálnak felderíteni titkokat,emellett ugye kötelező módon iskolába jár,és részt kell vegyen a saját szociális életben is,amihez nem igazán van kedve.Egyszóval nincs sok ideje szomorkodni.De ennek a hatalmas pörgésnek is meglesz az eredménye előbb-utóbb,és ez majdnem az életébe kerül.

Mint már a tartalomból is kiderülhetett,az események pörögnek.Méghozzá nagyon.Minden oldalon történik valami,ezért is ragad jobban magával ez a kötet,mint az előzőek.Izgalom izgalom hátán,és nem mellesleg rengeteg titok,aminek a felderítésére már a Rubinvörös óta vártunk.Szóval,sikerült egy jó lezáró részt összehozzon az írónő.

Nekem egyedül a vége sántított.Azt úgy nem volt hova tegyem.Nem igazán illett oda,meg az egész,nemt'om,fura volt.

Viszont,pozitívum,sikerült minden cselekményt kellően kibontakoztatni,és kaptunk egy új,fiatalabb és aranyosabb Gideon-utánzatot.Najó,igazából csak egy kistesót kaptunk,de teljesen olyan mint a bátyja,csak nem olyan arrogáns,mint a hőn szeretett szívtipró Gideon.Ha már Raphael-nél tartunk...

Szereplőink:

 

Gwendolyn:Még mindig egyike a kedvenc könyves karaktereimnek.Annyira együtt tudtam vele érezni,hogy hihetetlen.Szinte én már jobban haragudtam Gideonra egy adott pillanatban,mint ő.Nem hisztizik sokat,csak annyit,amennyit igazán szükséges,simán beolvas akárkinek,és mindenben benne van.Bírtam a vakmerősége és a makacssága miatt.

Gideon:Néha nagy paraszt volt még,de már határozottan fejlődött.Néha bemondott egy-két eléggé klisés dolgot,de nincs mit tagadni,jól állt neki.Igazi Daemon Black effektus van nála is jelen:minnél nagyobb bunkó volt,annál jobban bírtam.Aztán pedig,mikor akármit megtett volna Gwen kegyeiért,nekem már mindegy volt,hogy klisés-e az egész,vagy hogy mekkora paraszt tud lenni,én már ugyanúgy el voltam tőle ájulva,mint Gwenny.

Leslie: Ez a csaj még mindig nem tud idegesítő lenni a sok okoskodásával és nyomozásával.Komolyan,fogalmam sincs,hogy hogy csinálja.Már-már az volt az érzésem,hogy ha ő nem lenne,Gwen már rég lebukott volna a magándetektíveskedésével.Hála a jó égnek eléggé sok szerepe volt ebben a kötetben is.

Raphael:Mint már mondtam:Gideon fiatalabb kiadása.Azzal a különbséggel,hogy ő nem rejti el a cukiságát.Annyi aranyos megmozdulása van,hogy lehetetlenség nem imádni ezt a srácot.Nagy kár,hogy csak az uccsó kötetben örvendeztet meg minket.Miért kaptunk belőle csak egy kötetnyit?!

Xemerius:A legeslegjobb szereplő az egész trilógiában.Ez a kis vízköpő démon talán még Raphaelnél is cukibb sőt,biztos,hogy cukibb.Mindig ilyen kis menő meg félelmetes akar lenni,csak sose jön össze neki,mert ahelyett,hogy ilyesztő lenne,inkább vicces.Annyi jó poénja van,hogy én csak ültem és röhögtem vagy 2 percig,mert egyszerűen ahogy újra ránéztem a könyre és eszembejutott,hogy mit mondott,ismét kitört belőlem a nevetés.Kell nekem is egy vízköpő démon háziállat. :D

St. Germain gróf:Ótejóég! Sose bírtam különösebben a grófot,de mikor kiderült róla,hogy kicsoda és micsoda valójában,és hogy miket tett,egyszerűen jött,hogy behúzzak neki egyett.Kezdetektől lehetett sejteni,hogy valami nem okés vele kapcsolatban,de ami kiderült róla...Én őszintén nem számítottam rá.Nagyon meglepődtem,és csak ott pislogtam,mint valami idióta,hogy "Ez most komoly? Nanemáár! Nem hiszem el!" Egy önző és szívtelen ember,akit csak a hatalom és a saját érdekei vezérelnek.


Még említést tehetnék Charlotte-ról,és Gwen tesójairól,de nekik nem volt különösebben nagy szerepük most.Egyedül Charlotte-nak volt egy-két nagyobb megmozdulása,amit nem volt hova tegyek,mert nem illett a karakteréhez.Tehát,a végére sem sikerült megkedveljem,de őszintén,nem is nagyon akartam megbarátkozni vele,mert folyton idegesítette Gwennyt.

Összességében,a karakterek szerintem ismét eléggé jól ki voltak dolgozva.Nem maradtak elvarratlan szálak a szereplőkkel kapcsolatban amúgy a történettel kapcsolatban sem.És ezt most jól megmondtam. :D Oké Brigi,oké,értjük.

Mindenható összvéleményem:

Mint már eléggé egyértelmű,nekem ez a kedvenc kötetem a három rész közül.Izgalmas,rejtélyes,aranyos,vicces,könnyed,és mégis,te is annyira bele tudod élni magadat,hogy már szinte jelen vagy te is Londonban.
Egyszóval:imádtam.

Nos,ha pontoznom kéne,akkor 10-ből 10-t adnék rá,ugyanis,mint már egymilliószor elmondtam,imádtam.Nincs is mit tovább ragozzak rajta.A csillag viszont most elmarad,mert az a naagyon pici plusz,ami miatt a *-t szoktam adni,az nem volt meg.De csillag ide vagy oda,a Smaragdzöld szerintem egyik kedvencemmé tette az Időtlen szerelem trilógiát.

Nos,ha tetszett ez a bejegyzés,akkor tudatsd velem egy komment,pipa vagy feliratkozás formájába. :D Nemsokára újra jelentkezem,addig is,sziiasztok!