2017. szeptember 3., vasárnap

#37 Könyvkritika: Jane Austen - Büszkeség és balítélet

Mostanság eléggé magába szippantott a sorozatok világa, és látástól vakulásig azokat néztem, így sem kedvem, sem időm nem volt arra, hogy olvassak és írjak is róla. Na de majd most! Most kéremszépen visszatérek hosszú hónapok után, mert egyszerűen meghalnék ha magamba folytanám mindazt, amit Jane Austen regénye kiváltott belőlem.

Kezdjük rögtön azzal, hogy mivel már kiestem a ritmusból, lassabban haladtam vele az átlagosnál, azzal együtt minden szavát imádtam. Igazi időtálló regény, 1813-ba íródott, és még így, 2017-be is izgalmas olvasmánynak bizonyult. Őszintén szólva, kellett idő nekem ahhoz, hogy belerázódjak a stílusába, és ha  kapkodva, vagy csak tessék-lássék módon olvastam egy részt, feleannyit értettem belőle. Persze ez lehet, csak az én balfaszságom volt, nem kell készpénznek venni. Mindenesetre, vicces volt látni, hogy a mi csodálatos női logikánk több mint 200 év után is ugyanolyan érthetetlen. 😃 Hát na, van ami tényleg sose változik.

INNENTŐL KEZDVE SPOILER-VESZÉLY ÁLL FENN!

A történetről:


Főhőseink a 18. század végi Angliában élnek. A jómódú Bennet házaspár öt, eladósorba lévő lányukkal él a vidéki birtokukon, és mindennapjaikat az akkori kor szerinti normákba tengetik: bálokba járnak, sétálgatnak, vásárolgatnak, egyszóval elvannak. Azonban minden a feje tetejére áll, amikor a környékre beköltözik a gazdag, fiatal, jóképű és ami a legfontosabb, nőtlen Mr. Bingley. Mrs. Bennet, mint ahogy a környéken élő megannyi édesanya, akinek eladósorba van a lánya, egyből kiszemeli a fiatalembert valamelyik lánya számára, így amilyen gyorsan csak tudja, elintézi, hogy családja megismerkedjen a férfival. A találkozót nyélbe is ütik, és Mrs. Bennnet boldog lehet: Mr. Bingley már első alkalommal figyelemreméltóan bánik a legidősebb Bennet leánnyal, Jane-nel, és meghívja az egész családot az általa rendezett bálra. A Bennet család női tagjai repesnek az örömtől, különösen édesanyjuk, aki lelki szemei előtt már látja Jane és Mr. Bingley frigyét. Az említett bálon majdnem minden tökéletes: Jane élvezi a házigazda kiemelkedő figyelmét, Kitty, Lydia és Mary élvezi az előkelő londoni társaságot, a mindig realista és éles nyelvű Elizabeth pedig megismerkedik Bingley kicsit sem kellemes jellemű barátjával, Mr. Darcy-val, akivel nem szimpatizálnak túlságosan. A bál után már mindenki biztos abban, hogy Jane elnyerte Bingley szívét, azonban hirtelen Bingley elutazik Londonba, ahova Mr. Darcy és Bingley nővérei is követik, megszakítva a kapcsolatot a vidéken élőkkel, ezzel hátrahagyva az összetört szívű Jane-t. Eliza biztos benne, hogy ennek az egész tragédiának az a kellemetlen Mr. Darcy  az  oka, és csak jobban utálja, mint addig bármikor. A Bennet család élete innentől kezdve nem tud már ugyanolyan lenni, a lányok élete pörög, a kérők jönnek-mennek az életükbe, a sors fintora pedig, hogy valamilyen módon Lizzy és Jane életében újra és újra felbukkan Bingley és Darcy, akikkel igencsak viharos a kapcsolatuk. A legnagyobb változást azonban a legkisebb lánnyal,  Lydiával kapcsolatos botrány hozza meg, amikoris Eliza rá kell jöjjön, hogy lehetséges, hogy rosszul ítélte meg a büszke Mr. Darcy-t, ezzel pedig Lizzy világa is a feje tetejére áll.


A tartalom kicsit hosszabbra sikeredett, mint szerettem volna, de egyszerűen nem lehet rövidebben összesűríteni a dolgokat. Az események egy sima romantikus könyvhöz képest egész pörgősek, és mindig van egy nem várt csavar, ami kifejezetten izgalmassá teszi az egészet. Egy jó ideje már csak fantasyt olvastam, mert a romantikus könyvek nekem túlzottan kiszámíthatóak voltak, azonban ez most visszaadta a hitem abba, hogy természetfeletti dolgok nélkül is lehet izgalmas egy romantikus történet. Szóval, ölelés az írónőnek innen a 21. századból. 


A karakterekről: 

Rengeteg szereplő, rengeteg különböző jellemmel, szóval semmiből nem szenvedünk hiányt. Szép jellemfejlődések vannak, főleg a főszereplők részéről. A pimasz lányból bölcs felnőtt, a fennhéjázó férfiből édes-kedves férj lesz, és egyszerűen egy rossz szavam nem lehet a karakterfelépítésre. 

Elizabeth: hogy én mennyire imádtam Lizzyt! Eszes, magabiztos, kiáll magáért, makacs és nehezen másítható meg a véleménye, de még éppen nem túlzottan konok. Borzasztó király karakter. Szerintem ő a Bennet család legértelmesebb tagja, pont ezért számomra egy kicsit mindig úgy tűnt, mintha titkon megvetné szeleburdi húgait és hisztis anyját. Az apjával való kapcsolatát nagyon szerettem, nagyon szép volt az az apja-lánya viszony, ahogy ők ketten mindig megértették egymást, és általában hallgattak is egymást tanácsaira. A Darcyval való kapcsolata egyáltalán nem volt számomra mű, vagy túlzottan nyálas, és ők voltak azok, akiket simán el tudnék képzelni a való életbe is. Oda meg vissza voltam attól a száltól, ahogy az egymás iránti gyűlöletükből szép lassan mély és erős szerelem lesz. Nem volt elsietve, nem volt eldramatizálva, éppen ezért tökéletes.

Jane: az örök pozitivitás megtestesítője, aki a legrosszabban is meglátja a cseppnyi jót. Imádnivaló volt, bár engem személy szerint már néha idegelt a naivitása és a megingathatatlan pozitív hozzáállása. Eliza után ő volt a legértelmesebb Bennet-lány, Kitty és Mary eléggé bénácskák, Lydia meg kifejezetten idegesítő. Annyira bíztam benne, hogy ő is megkapja a boldog befejezést, mert tényleg megérdemelte. Lizzyébe biztos voltam, hiszen annyi spoilert az évek alatt én is kaptam a könyvről, viszont Janeért egy-egy pillanatban már nagyon aggódtam. Nagyon fájt a szívem érte, mikor szenvedett, mert tudtam, hogy ha valaki, akkor ő nem érdemli meg. 

Mr. Darcy: elsőre borzasztó taplónak tartottam. Másodjára is. Az igazat megvallva sokadjára is. Arrogánsnak tűnt, fennhordta az orrát, és tipikusan egy gazdag bunkóként viselkedett. Aztán, a könyv fele után, mint derült égből villámcsapás, borzasztóan megszerettem. Ahogy Eliza kezdte megkedvelni, úgy én is egyre jobban megértettem a bonyolult jellemét, és a végére kifejezetten odalettem érte. Nem egy olcsó ficsúr, akitől csorog a nyálad, hanem ténylegesen egy olyan fiatalember, amilyet minden lány szeretne. Esküszöm, úgy csuktam be a könyvet a végén, hogy: "Igen, mostmár teljesen megértem, hogy miért akarnak a fangirlök egy Mr. Darcyt. Minden kitalált pasikát leköröz." Most már, ilyen elvárásokkal tuti, hogy egyedül halok meg. 

Mr. Bingley: kis nyomi pasika, de azzal együtt édes. Teljesen és tökéletesen összeillik Jane-nel, és nagyon szorítottam érte, hogy kitörjön Darcy meg a nővérei uralma alól. Nem nagyon tudom mit mondjak róla, hiszen a személyiségét tekintve ugyanolyan, mint Jane, annyi különbséggel, hogy Jane-t nem irányította a környezete ennyire.

Még sok szereplőre kitérhetnék, hiszen Mr. Collinsról, Wickhamről és Lady Catherine-ről is megvan a véleményem, az igencsak negatív véleményem, de nem szeretném tovább húzni a dolgokat. A lényeg annyi, hogy egyikük sem a szívem csücske: Collinstól agybajt kaptam, Wickhamet egy borzasztó érdekembernek tartottam, Ladynek meg legszívesebben megmondtam volna, hogy nem körülötte forog a világ és fogja vissza magát. És ők csak három akiket érdemes lenne mélyebben boncolgatni.  


Összvéleményem:  

Összegezve mindent, én csak ajánlani tudom 14 éves kortól felfele akárkinek. Igazi klasszikus, és érdekes témákat boncolgat, amik így 200 évvel később is aktuálisak. Az érdekházasságok, barátságok, a megfelelési vágy, a hataloméhség, a vagyoni helyzet miatti megkülönböztetettség mind-mind olyan dolgok, amik napjainkba is jelen vannak, talán kissé más formában, mint akkoriban, de akkor is jelen. Szóval én azon a véleményen vagyok, hogy legalább egyszer mindenkinek ajánlott elolvasni, mert sok fontos dologra rávilágít Austen, olyan formában, hogy 15 évesen is megértettem a mondanivalóját.

Ha pedig pontoznom kéne, akkor 10-ből természetesen 10 pontot kapna. Értelmes, tartalmas, összeszedett, izgalmas romantikus regény, nem folyik belőle a nyál, mégis úgy fejezed be, hogy megmelengeti a szívedet. Nem tudom elégszer elmondani mennyire imádom. Olvassátok el, komolyan, megéri. 


Úgy érzem, jobb ha itt most befejezem, mert lassan ez a bejegyzés jobban tocsog a nyálban, mint maga a könyv. 😅  Lassan, de biztosan én is visszatérek, és nem csak félévente egyszer irok. Bár lehet többet tudnék posztolni, ha sorozatokról és filmekről is írnék, ha már úgyis azokra kattantam rá nagyon mostanság. Na majd még átgondolom. 

Mára ennyi, majd még jelentkezem. Sziiasztok!😉 

U.i.: Nincs kép a szereplőkről, mert amiket találtam azok nagyon nem olyanok, mint ahogy én elképzelem őket, szóval inkább nem rontom el a bejegyzést engem idegesítő képekkel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése