#40 Könyvkritika: Monika Feth - Az eperszedő

A thrillerrel én úgy vagyok, hogy az vagy borzasztó jó, vagy förtelmes. Ebbe a témába nálam nem létezik köztes állapot. Ezért is, szokásomhoz híven, szkeptikusan álltam hozzá ehhez az egész könyvhöz, mondván: "Győzz meg, ha tudsz!". Nos, bármennyi hibája is van ennek a regénynek mert oooo van neki elég, szerintem kellemes olvasmány volt.

A történetről:

Három fiatal lány, Jette, Caro és Merle, családjuktól menekülve együtt élnek édes hármasban egy albérletben a belvárosba. Életük meglehetősen nyugodt, ameddig Caro életében fel nem tűnik egy rejtélyes férfi, aki teljesen elcsavarja a lány fejét. Ettől kezdődően Caro folyamatosan titkolózik barátnői előtt, azonban egyszer szörnyű dolog történik: Jette és Merle azt a hírt kapják, hogy barátnőjüket feltehetőleg egy sorozatgyilkos megölte.
A lányok teljesen összeomlanak és Jette, Caro temetésén, meggondolatlan dolgot tesz: nyilvánosan esküszik bosszút a gyilkos ellen, ezzel felhívva magára annak figyelmét. A férfi úgy gondolja, hogy szórakoztató lenne belemenni a lány játékába, ezért udvarolni kezd neki, és Jette úgy bolondul bele teljesen, hogy fogalma sincs, ki is szerelme igazándiból.




Az első és számomra legfájdalmasabb pont, hogy első perctől tisztában vagyunk vele, ki a gyilkos. Ezzel annyira ki van lőve a történet fő eleme, hogy az elkeserítő.
Másrészről, én értem, hogy így betekintést nyerhetünk ennek a beteg elmének a lelkivilágába, de ez akkor sem kárpótol maradéktalanul. Sőt, körülbelül semennyire nem kárpótol.
Ha már a sztori nagy része a lányok gyilkos után való nyomozására épül elméletileg, akkor az olvasótól miért kell elvenni a nyomozás és a találgatás örömét?

A második nagy bajom az volt, hogy ez a sok szemszöges történetvezetés számomra kapkodó hatást keltett. Mintha az író túl sok ötletet akart volna belesűríteni túl kevés időbe. Egy kicsi infó innen, egy kicsi infó onnan, és akkor ilyen mozaik darabkákból állt össze a könyv. Ami, hangsúlyozom, eleve szerintem nem rossz ötlet. Viszont ha már ennyi háttér sztori, adjon teret magának, és fejtse ki jobban.

A harmadik és egyben utolsó nagy dolog, amit kiemelek, az, hogy alig történt valami. Az eleje konkrétan 40 oldal a semmiről. Bevezeti a sok háttér sztorit, de olyan semmilyen az egész. Ha megkérdezték volna, hogy mi történt abba a 40 oldalba, ami azért nem egy csekély oldalszám, azt mondtam volna, hogy semmi lényeges. De komolyan. Akkor is mindent érthettem volna, ha a felétől kezdek neki...


A szereplőkről:


Újabb alpont, ahol megint nem fogom tudni megállni, hogy ne kössek bele egy csomó mindenbe. Előre is bocs az új negatív-hullámért.

Jette: fogjuk rá, hogy ő a főszereplője ennek az eléggé kaotikus könyvnek. Eleinte eszküszöm bírtam. Egy kitörni vágyó, független, két lábbal a földön álló lánynak tűnt, aki nem akar az anyja árnyékában élni, hanem szeretne saját életet felépíteni. Ez tök becsülendő, tetszik. Még ott se volt semmi bajom, mikor konkrétan hadat üzent egy sorozatgyilkosnak. Gyászában és kétségbeesésében bárki követ el őrültségeket. Azonban. Édesem, elkezdtél nyomozni egy gyilkos után. A birtokodban volt egy csomó információ arról, hogy milyen is volt az illető. Akkor, hogy a bánatba nem vettél össze SEMMILYEN összefüggést a szívszerelmed és a gyilkos között? Egy mondhati érett fiatal nőből egyik pillanatról a másikra egy akkora idióta fruska lett, hogy rossz volt olvasni. A könyv háromnegyedénél már konkrétan fogtam a fejem, hogy ennyire vak senki nem lehet, aki felesküdött arra, hogy előkeríti barátnője gyilkosát.

A gyilkos: nem tudom, miért nem nevezem nevén, talán azért, hogy ha valaki ezután a kritika után olvasná majd a könyvet, ne lőjjem le neki a poént. Úgyis lelövi a könyv magának... Gyerekek, én egy ennyire undorító féregről rég nem olvastam. Egy borzasztóan arrogáns, magát nagyra tartó, beteg elmét képzeljen most mindenki maga elé. Aztán azt, hogy ennek a seggfejnek elég két mondat, hogy teljesen magába bolondítson. A hideg kiráz engem ettől. Ha valami ijesztő volt ebben a könyvben, hát akkor ezek a szerelmi részek azok voltak. Valaki, aki ennyire veszélyesen bele van bolondulva a saját jövőképébe, hogy képes ilyeneket csinálni... egyszerre félelmetes és egy morbid módon lenyűgöző. Hisz, az ő problémája végülis a gyerekkori sérelmeiből fakadt. Megrögzötten annak az ellentétét akarta elérni, amibe belebolondult, és a csalódásait nem tudta feldolgozni, és úgy találta helyesnek, hogy végezzen azokkal, akik nem feleltek meg hosszútávon az elképzeléseinek.

Merle: szerintem ő volt a három lány közül a legnormálisabb. Sajnálom, hogy relatív kevés figyelem irányúlt rá, hisz benne szerintem több rejlett, mint Jettében. Ő volt az egyetlen, aki végig reálisan, korához képest éretten kezelte a helyzeteket, és aki nem viselkedett egy olyan kis gyerekes libaként, mint Jette. Ha valaki emelte a színvonalat a karakterek közül, az ő volt. Egy erős, realista, logikusan gondolkodó, felelősségteljes lány, az egyetlen, aki idejében felismerte, hogy mikor jött el az a pont, ahonnan muszáj egy felnőtt, egy szülő, egy rendőr segítségét kérni. Köszönöm, Merle, hogy vagy! 


Még annyit fűznék hozzá, így a karakterek lezárásaként, hogy Jette anyja is ugyanolyan vak volt, mint tulajdon lánya. Egy nő, aki fikcionális gyilkosságokkal foglalkozik, aki egy csomó gyilkost alkotott meg, egy csomó áldozattal, hogy hagyhatta, hogy lánya olyan veszélynek tegye ki magát? Én értem, hogy próbálta hagyni, hogy lánya felnőjjön és önállósodjon, de ne a saját életét kockáztassa már... nem értem és nem akarom érteni Imke annyira könnyű háttérbe vonulását. *lemondó sóhaj*


Összegzés:

A minap kiváncsiságból rákerestem erre a könyvre, és szó szerint sokként ért, hogy a Moly szerint, hét, ismétlem, HÉT kötetes sorozat lenne ez. Ha annyira tudnék németül, mint amennyire nem, már csak kíváncsiságból is végigolvasnám az egész sorozatot, mert el nem tudom képzelni, hogy ezt a sztorit hova lehetett ilyen sokáig húzni-nyúzni...

Végső soron azt kell mondjam, hogy úgy összhatásban annnnyira nem volt rossz, mint ahogy az elemzésemből tűnik, számomra egy egyszer elolvasós könyvnek elmegy, de be kell valljam, én azért többet vártam tőle. Ha pontoznom kéne, 10-ből olyan 6,5-t adnék rá. "Látom benne a potenciált", és ha egyszer elsajátitom a német nyelvet amihez, így másfél év tanulás után, szerintem egy élet is kevés, akkor biztosan belelesek a folytatásokba is, hátha időközben az író rájött, hogy egy gyilkosos könyvnek jót tenne, ha nem lőné le az elején a poént, hogy ki a bűnös. 
Na mindegy. A boritója legalább szép. Nekem legalább is bejön ez a minimalista, piros-fekete design. A polcon jól mutat majd, a belsejéről meg nem kell beszélni többet. 😂


Szerintem én itt ezt most le is zárom, köszönöm ha eljutottál idáig, minden elismerésem, ennyi negativitás után.
Majd még jelentkezem.
Sziiasztok! 💖