#32 Könyvkritika: K. A. Tucker - Tíz apró lélegzet

" Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! "

Hosszú hónapokon át húztam-nyúztam ennek a könyvnek a kiolvasását, legfőképpen időhiány miatt. A napokban viszont sikerült vééégre valahára befejeznem, és még mindig sokk alatt vagyok. Ti tuti hülyének tartotok engem, de egyik kedvencem lett ez a regény, és igen, ezt kábé minden második könyvről elmondom. Viszont, úgy érzem, hogy ezt mostanság biztos nem olvasnám újra. Mindjárt meg is indoklom, hogy miért.

A történetről:

Kacey Cleary menekülni próbál. Körübelül mindenhonnan és mindenkitől. Négy évvel ezelőtt egy szörnyű autóbalesetben elvesztette a szüleit, legjobb barátnőjét, szerelmét és ő maga is súlyosan megsebesült. Akkor poszttraumatikusstressz-szindromát diagnosztizáltak nála, amiből négy év után sem tudott kigyógyulni segítség hiányában.
Mikor Miamiba szökik, egy új élet reményében, viszi magával kishúgát, Liviet is, az egyetlen embert, akit még képes szeretni. Azonban azzal nem számolt, hogy odaköltözése után szinte azonnal belefut jópár olyan emberbe, akik akarata ellenére is fontos részét fogják képezni az életének.

Trent Emerson minden nő álma: ragyogó kék szemek, izmos test, aranybarna haj, gödröcskék az arcán ha nevet. Ha ez nem lenne elég, pontosan a Kacey és húga lakásával szemben lakik. A lány eltökélten próbálja távol tartania magát Trenttől, de a vak is látja, hogy kezd széthullani a védőfala, amit a baleset óta maga köré húzott. Mindez méghozzá egy kékszemű rosszfiú miatt, akibe nap mint nap beleszalad a lakhelye miatt.
Mindketten sötét titkokat őriznek, amik ha egy nap a felszínre kerülnének abba lehet, hogy belepusztulnának.


Sose gondoltam volna, hogy nekem ennyire tetszhet egy tragikus-szerelmes sztori. Eleinte hatásvadásznak, semmitmondónak ítéltem meg a könyvet, és szinte láttam magam előtt, hogy Kacey sír majd Miamiba egyet-kettőt egy fiú miatt, mire az bevallja neki, hogy szerelmes bele, mindenki boldog és Happy End. Na hát hogyne, meg ahogy azt Brigi elképzelte... Meg kell, hogy mondjam, szerintem nem lett egy sablon-történet. Szép csavarok, meglepő tulajdonságakkal rendelkező karakterek és ütős befejezés.

Fun fact: Ebookon olvastam a könyvet, ezért egyedül onnan tudtam, hogy mennyi van még hátra, hogy írta a százalékot. Na már most. Olvasom nagy nyugodtan, mindenki boldog, mindenki élete tökéletes, lenézek a sarokban lévő számlálóra, hogy megtudjam, hogy hány százaléknál járok a könyvben. Én kis naivan azt hittem, hogy valahol a vége fele. Errefel kiderült, hogy a regény 70-75 %-nál tartok. Mondom, mi a fene, nemár, akkor még tuti lesz valami, méghozzá valami ütős, pedig most minden olyan jó. Ha így találnám el a lottó ötöst, mint ahogy ebbe beletrafáltam, akkor már milliomos lehetnék. Lehet el kéne kezdenem lottózni.

Maga ez a csavar nem volt valami váratlan, tekintettel arra, hogy mennyi volt még hátra a könyvből, viszont az, amivel az írónő szó szerint padlóra küldte Kaceyt, az már szinte nekem is fájt. Előtte többször azt hittem, hogy igen, Kacey végre megtalálta a megoldást, hogy meggyógyuljon, de aztán kiderült, hogy mégse. Kicsit olyan érzesem volt néha, hogy maga az írónő is keresi a megfelelő gyógyulási utat Kacey számára. Mondhatjuk, hogy végülis megtalálta...

A szereplőkről:

Mint már mondtam feljebb, a sztoriba eléggé különleges karakterek vannak. Ez az egyik ok, hogy nem lett sablonos az egész könyv. Azt azért meg kell jegyezzem, hogy ha ugyanezeket a jellemvonású szereplőket egy más történetű könyvbe pakoljuk, akkor igenis elég klisések, de ide pont illettek.

Kacey: főszereplőnk egy olyan huszonéves nő, akire sok minden mondható, csak az nem, hogy gyenge. Mind fizikailag, mind pszihikailag baromi erős, olyan dolgokat vészelt túl majdnemhogy ép ésszel, amit csak kevesek. Az, hogy hogyan kezelte a traumáját, az egy másik dolog. Néha kifejezetten megértettem a kiborulásait, és azt, hogy falat húzott maga, és az érzelmei köré. Viszont, előfordult, hogy már számomra sok volt, az amit csinált. Őnző volt, hisztis, bunkó, és nincs hova szépítsem, egy ribanc. Ezzel együtt, valahogy mégis csak együtt tudtam érezni vele, képes voltam megkedvelni.

Trent: ismét egy pasi, akikről ódákat tudnék zengeni, de megpróbálom rövidre fogni a dolgokat, hiszem mégsem egy Daemon Black. Lőjjetek már le ha a bejegyzés során mégegyszer megemlítem Daemont, pls. Szóval, fennebb már felvázoltam, hogy miért is egy álompasi külsőre, úgyhogy most inkább a belső dolgait fogom elemezgetni egy pöppet. Nem igazán tudom megfogalmazni azt, hogy milyen is Trent pontosabban. Talán az áll a legközelebb, hogy ő egy tipikus jó rosszfiú. Nincs semmi értelme? Nyugodjatok meg, tudom. Megnevetteti, megmosolyogtatja Kaceyt, ha kell, hagyja had tomboljon, viszont pontosan tudja, hogy mikor nincs szükség a szavakra, csak egy hosszú, szoros ölelésre. Viszont az, ami a végén kiderül róla... hű, az sokkolt engem. Éreztem, hogy ugyanúgy gyűlölnöm kéne, mint ahogy Kacey szeretné, de nem, nekem se ment. Az uccsó 40 oldalon meg már együtt zokogtam miatta Kaceyvel...

Livie: ez a lány egy időzítet bomba volt, komolyan mondom. Tűrt, tűrt csendben, hangtalanul, tetette, hogy boldog, és a háttérbe irányította az eseményeket. Mindenkivel kedves volt, ennek következtében mindenki imádta. Aztán a végén olyat "robbant", hogy azon gondolkodtam, hogy "Te jó ég, ez a lány, hogy a francba bírta eddig?". Mert abban a kirohanásában, azokban a dolgokban amiket nővére fejéhez vágott teljes mértékben igaza volt. Őszíntén megmondom, még nekem is bűntudatom lett, mert soha, egy percig se gondolkodtam el azon, hogy ő mit érezhet. Mert ugye az első személyből Kacey minden érzelmét ismerjük. De az övét nem. És sajnos csak a végén jöttem rá, hogy micsoda egy értekes ember is Livie a történetbe. Tanuljatok a példámból, ti figyeljetek jobban oda rá! :)

Ciklon: talán ő a legösszetettebb szereplő az egész könyvben. Elsőre talán Kacey miatt, de az jött le nekem róla, hogy egy tipikus cicababa, akit csak a tökéletes manikürje és a márkás ruhák érdekelnek. Megint első látásra ítéltem, rossz szokásom, tudom... Aztán mikor kicsit többet megtudtam róla, akkorát estem pofára, hogy csak na. Talán nem ment keresztül olyan horderejű katasztrófákon, mint Kacey, de én néha már az ő ügyét jobban a szívemen viseltem, mint a főszereplőnkét. Volt a csaj egész lényében valami olyan, ami tiszteletet ébresztett fel bennem, pedig tisztába voltam azzal, hogy mivel is keresi a kenyerét magának és a kislányának.

Nem szeretném tovább boncolgatni a szereplőket, mert akkor biztos spoilerbe futnék, így maradjunk ennyiben. Véleményem szerint a lényeg így is átjön. Ha meg nem, olvassátok el a könyvet. :D Lerendeztem a dolgokat pls.

Összvéleményem:

Kavarognak bennem a gondolatok, egyszerűen nem tudom, mit is írjak. A bejegyzés elején azt mondtam, hogy bár imádtam, tényleg, az egészet, mégse olvasnám újra egy darabig. Ennek talán az az oka, hogy számomra akkora érzelmi nem is tudom, talán sokkot adott, hogy asszem ez volt az első olyan könyv, hogy tényleg, őszíntén bőgtem. El kell gondolkozzak egy-két dolgon, és meg kell várjam, hogy ez az egész, amit számomra a regény üzent, leülepedjen, elcsituljon. Utána meglátjuk mi lesz vele.

Na, de pontoznom kéne. Szóval én 10-ből... nem tudom, talán 10-t adnék rá. Nehéz értékelnem ilyen módon, mert számomra nem egy szokványos könyv volt. De túlságosan tetszett ahhoz, hogy kevesebbet, mint 10 adjak rá. Szóval, asszem ez marad. :D

Ti olvastátok? Titeket is ennyire megérintett, vagy csak engem? :) Írjátok meg nekem kommentben, ha pedig tetszett a bejegyzésem, azt is tudathatjátok velem valamilyen formában.

Most búcsúzom, a legközelebbi bejegyzésig sziiasztok!