2016. március 9., szerda

#27 Könyvkritika: Kerstin Gier-Smaragdzöld

 

Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiájának befejező kötetétől rengeteget vártam.És javarészt igencsak megkaptam mindent.A három könyv közül talán ez volt a legösszetettebb és a legizgalmasabb.De nézzük is egy kicsit lebontva a dolgokat.

Miről is szólt:


Gwendolyn szívét összeroppantotta az orvostanhallgató szerelme,Gideon.A lány legszívesebben ki se mozdulna otthonról,csak zokogna és zokogna,csokit tömne magába,ismét zokogna,majd felhívná a legjobb barátnőjét,Leslie-t,és vele együtt szidná a pasit.De Gwendolynnak nem adatik meg ez a luxus.A tizenkettedik időutazóként folyamatosan pörög az élete:elapszálásra jár,felkészítik a gróffal való találkozásokra és/vagy bálokra,a nagyapjával próbálnak felderíteni titkokat,emellett ugye kötelező módon iskolába jár,és részt kell vegyen a saját szociális életben is,amihez nem igazán van kedve.Egyszóval nincs sok ideje szomorkodni.De ennek a hatalmas pörgésnek is meglesz az eredménye előbb-utóbb,és ez majdnem az életébe kerül.

Mint már a tartalomból is kiderülhetett,az események pörögnek.Méghozzá nagyon.Minden oldalon történik valami,ezért is ragad jobban magával ez a kötet,mint az előzőek.Izgalom izgalom hátán,és nem mellesleg rengeteg titok,aminek a felderítésére már a Rubinvörös óta vártunk.Szóval,sikerült egy jó lezáró részt összehozzon az írónő.

Nekem egyedül a vége sántított.Azt úgy nem volt hova tegyem.Nem igazán illett oda,meg az egész,nemt'om,fura volt.

Viszont,pozitívum,sikerült minden cselekményt kellően kibontakoztatni,és kaptunk egy új,fiatalabb és aranyosabb Gideon-utánzatot.Najó,igazából csak egy kistesót kaptunk,de teljesen olyan mint a bátyja,csak nem olyan arrogáns,mint a hőn szeretett szívtipró Gideon.Ha már Raphael-nél tartunk...

Szereplőink:

 

Gwendolyn:Még mindig egyike a kedvenc könyves karaktereimnek.Annyira együtt tudtam vele érezni,hogy hihetetlen.Szinte én már jobban haragudtam Gideonra egy adott pillanatban,mint ő.Nem hisztizik sokat,csak annyit,amennyit igazán szükséges,simán beolvas akárkinek,és mindenben benne van.Bírtam a vakmerősége és a makacssága miatt.

Gideon:Néha nagy paraszt volt még,de már határozottan fejlődött.Néha bemondott egy-két eléggé klisés dolgot,de nincs mit tagadni,jól állt neki.Igazi Daemon Black effektus van nála is jelen:minnél nagyobb bunkó volt,annál jobban bírtam.Aztán pedig,mikor akármit megtett volna Gwen kegyeiért,nekem már mindegy volt,hogy klisés-e az egész,vagy hogy mekkora paraszt tud lenni,én már ugyanúgy el voltam tőle ájulva,mint Gwenny.

Leslie: Ez a csaj még mindig nem tud idegesítő lenni a sok okoskodásával és nyomozásával.Komolyan,fogalmam sincs,hogy hogy csinálja.Már-már az volt az érzésem,hogy ha ő nem lenne,Gwen már rég lebukott volna a magándetektíveskedésével.Hála a jó égnek eléggé sok szerepe volt ebben a kötetben is.

Raphael:Mint már mondtam:Gideon fiatalabb kiadása.Azzal a különbséggel,hogy ő nem rejti el a cukiságát.Annyi aranyos megmozdulása van,hogy lehetetlenség nem imádni ezt a srácot.Nagy kár,hogy csak az uccsó kötetben örvendeztet meg minket.Miért kaptunk belőle csak egy kötetnyit?!

Xemerius:A legeslegjobb szereplő az egész trilógiában.Ez a kis vízköpő démon talán még Raphaelnél is cukibb sőt,biztos,hogy cukibb.Mindig ilyen kis menő meg félelmetes akar lenni,csak sose jön össze neki,mert ahelyett,hogy ilyesztő lenne,inkább vicces.Annyi jó poénja van,hogy én csak ültem és röhögtem vagy 2 percig,mert egyszerűen ahogy újra ránéztem a könyre és eszembejutott,hogy mit mondott,ismét kitört belőlem a nevetés.Kell nekem is egy vízköpő démon háziállat. :D

St. Germain gróf:Ótejóég! Sose bírtam különösebben a grófot,de mikor kiderült róla,hogy kicsoda és micsoda valójában,és hogy miket tett,egyszerűen jött,hogy behúzzak neki egyett.Kezdetektől lehetett sejteni,hogy valami nem okés vele kapcsolatban,de ami kiderült róla...Én őszintén nem számítottam rá.Nagyon meglepődtem,és csak ott pislogtam,mint valami idióta,hogy "Ez most komoly? Nanemáár! Nem hiszem el!" Egy önző és szívtelen ember,akit csak a hatalom és a saját érdekei vezérelnek.


Még említést tehetnék Charlotte-ról,és Gwen tesójairól,de nekik nem volt különösebben nagy szerepük most.Egyedül Charlotte-nak volt egy-két nagyobb megmozdulása,amit nem volt hova tegyek,mert nem illett a karakteréhez.Tehát,a végére sem sikerült megkedveljem,de őszintén,nem is nagyon akartam megbarátkozni vele,mert folyton idegesítette Gwennyt.

Összességében,a karakterek szerintem ismét eléggé jól ki voltak dolgozva.Nem maradtak elvarratlan szálak a szereplőkkel kapcsolatban amúgy a történettel kapcsolatban sem.És ezt most jól megmondtam. :D Oké Brigi,oké,értjük.

Mindenható összvéleményem:

Mint már eléggé egyértelmű,nekem ez a kedvenc kötetem a három rész közül.Izgalmas,rejtélyes,aranyos,vicces,könnyed,és mégis,te is annyira bele tudod élni magadat,hogy már szinte jelen vagy te is Londonban.
Egyszóval:imádtam.

Nos,ha pontoznom kéne,akkor 10-ből 10-t adnék rá,ugyanis,mint már egymilliószor elmondtam,imádtam.Nincs is mit tovább ragozzak rajta.A csillag viszont most elmarad,mert az a naagyon pici plusz,ami miatt a *-t szoktam adni,az nem volt meg.De csillag ide vagy oda,a Smaragdzöld szerintem egyik kedvencemmé tette az Időtlen szerelem trilógiát.

Nos,ha tetszett ez a bejegyzés,akkor tudatsd velem egy komment,pipa vagy feliratkozás formájába. :D Nemsokára újra jelentkezem,addig is,sziiasztok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése